Kevesebb romániai eper kerül a standokra

Rövid lesz az idei eperszezon, és drága lesz a gyümölcs – állítják a Szatmár megyei termelők. Nem kedvezett az időjárás, ráadásul egy komoly atkatámadás is érte az ültetvényeket, ezért valószínűleg nem jönnek be a gazdák számításai.

Babos Krisztina

2012. június 07., 09:262012. június 07., 09:26

A meleg miatt igen gyors ütemben szaporodtak a kórokozók, permetezéssel pedig nem tudtak védekezni, mivel a szer, melyet ilyen esetekben használnak, három hét alatt bomlik csak le, így nem árusíthatták volna a kezelt epret. „Nagyon gyenge termésre számítunk idén, ráadásul a szezon is rövid lesz, ezért kevés lesz az eper a piacokon, és drágán is kell árulnunk, hogy ne fizessünk nagyon rá” – magyarázta a Krónika érdeklődésére Pelei Sándor kökényesdi epertermelő.

Az ország legnagyobb ültetvényei egyébként Szatmár megye észak-nyugati részén vannak, így az itteni helyzet hatással van egész Erdélyre, mivel innen származik az ország termelésének több mint fele. A helybéli termelőktől a viszonteladók jelenleg 4-5 lejért vásárolják fel a gyümölcs kilóját, az erdélyi piacokon pedig 6 és 8 lej közötti áron szerezhető be az ízletes gyümölcs. A nagyáruházak polcain 2-3 lejjel drágább az eper, mint a piaci kofák standján.

A szárazság kisebb terméshozamot eredményezett országszerte: a helyi gazdák közül legtöbben csalódottak, sokuk szerint egyre kevésbé éri meg epertermesztéssel foglalkozni. Kolozsváron a termékeiket áruló kertészek mindegyike arra panaszkodik, hogy az esőhiány miatt fele akkorák az idei eprek, mint az előző években. Több család már évtizedek óta foglalkozik epertermesztéssel, de mint mondják, az értékesítés egyre nehezebben megy.

Ezen a héten Kolozsváron, a Györgyfalvi negyedbeli élelmiszerpiacon az eper árszintje 6 és 8 lej közt mozog. Az eladók szerint a gyümölcs értéke attól függ, hogy mekkora, és mikor szedték le. Mint mondják, az epertermesztés komoly befektetést igényel, hiszen a növényvédő szerek beszerzése mellett folyamatos gondozást igényel. A termelők dolgát az is nehezíti, hogy a piacon egyre több külföldről behozott földiepret kínálnak, általában olcsóbban, mint a romániai terményt. n Babos Krisztina
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás