Előnyben a helyi termékek

Megerősítést nyert az a vélemény az európai uniós tagországok mezőgazdasági minisztereinek találkozóján, hogy a fogyasztók nagyobb bizalommal vannak a helyben megtermelt élelmiszerek iránt, és a helyi termékek frissességük miatt minőségi többletet is hordoznak – jelentette ki az elnöklő Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Úgy vélték ugyanakkor, hogy az érintett termelési kategóriákat pontosabban meg kell határozni, és az idevágó fogalmak használatát is részletesebben szabályozni kell.

2011. május 12., 09:392011. május 12., 09:39

A miniszterek az EU minőségpolitikai jogalkotásával összefüggésben cseréltek eszmét a helyi termék és a helyi termék megnevezése, továbbá a közvetlen értékesítés témájáról.

Dacian Cioloş, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse arra mutatott rá, hogy ezek a termékek növelik az élelmiszer-kínálat sokféleségét. Hangsúlyozta, üdvözlendő minden olyan erőfeszítés is, amelynek célja, hogy a fogyasztók jobban tudják azonosítani ezeket a termékeket. A találkozó egy másik témája kapcsán mindketten hangsúlyozták az innováció, az újító kezdeményezések szerepét a mezőgazdaságban. Ez szerintük egyaránt segíthet a vidéki területek fejlődésének biztosításában és az uniós mezőgazdaság versenyképességének növelésében.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra is, hogy egy korábbi találkozón az agrárminiszteri tanács már egyetértett abban: az ágazat kizárólag az innováció segítségével felelhet meg a gazdasági és környezeti kihívásoknak. Foglalkoztak a miniszterek a mezőgazdasági termékek áringadozásainak csökkentési lehetőségeivel is. A belga delegáció bemutatott egy elképzelést a sertéságazatra vonatkozóan, Cioloş ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az ágazatot illetően már döntöttek egy szakértői csoport létrehozásáról, és annak a feladata lesz a téma részletes megvitatása.

Az agrárbiztos úgy ítélte meg, hogy a piaci információk javítása segíthet az áringadozások csökkentésében. Szükség van szerinte a termelők közti összehangoltság javítására is, illetve olyan uniós eszközök létrehozására, amelyek elsősorban a termelők számára teszik lehetővé, hogy szembenézzenek ezzel a kihívással. Ezek a javaslatok szerepelnek a bizottságnak az agrárágazat reformjára tett kezdeményezései között, illetve az ugyanerre vonatkozó konkrét jogszabályjavaslatokban, amelyeket a testület most készít elő – emelte ki Dacian Cioloş.

Szavaztak a miniszterek arról, hogy megújítsák-e az Unióban a karbendazim nevű – viszonylag széles körben használt, de sajátos mérgező jellegzetességei miatt vitatott hatású – gombaölő növényvédő szer uniós engedélyét. Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem tudtak többségi megállapodásra jutni ebben a kérdésben, így a döntést az Európai Bizottság hozza majd meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás