Felszentelték a Bâlea-tó melletti jégtemplomot

Felszentelték a Bâlea-tó melletti jégtemplomot

Felszentelték 12 pap jelenlé­tében a Fogarasi-havasokban található Bâlea-tó melletti jégtemplomot a hétvégén.

2017. január 30., hétfő

Történelem gyereknyelven

Felkészült idegenvezetővé válhat az a diák, aki elolvassa Zsigmond Ilka középiskolásoknak szánt várostörténeti segédanyagát, a Kolozsvárról szóló Örökség című honismereti kiadványt – fogalmazott Guttmann Szabolcs építész a kötet csütörtöki bemutatóján.

Történelem gyereknyelven
Történelem gyereknyelven
2017. január 30., hétfő

Történelem gyereknyelven

2017. január 30., hétfő

Elhunyt Mihály Pál, a kolozsvári színház örökös tagja

Életének nyolcvanadik évében elhunyt Mihály Pál színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte hétfőn az intézmény.

Elhunyt Mihály Pál, a kolozsvári színház örökös tagja
2017. január 30., hétfő

Nem szórakoznak a biztonsággal

Jobban odafigyelnek a szórakozóhelyeken a biztonsági előírások betartására a Colectiv-tragédia óta a készenléti szakemberek tapasztalatai szerint. Ugyanakkor egyesek azt kifogásolják, hogy az ellenőrzéseket csak a balesetek után veszik komolyan.

Nem szórakoznak a biztonsággal
Nem szórakoznak a biztonsággal
2017. január 30., hétfő

Nem szórakoznak a biztonsággal

2017. január 30., hétfő

Nem szabadulunk a szabadnapoktól

Hogy miért zúdítanak ránk újabban annyi szabadnapot: amiért a többi „népboldogító” felhajtást is rendezik.

Nem szabadulunk a szabadnapoktól
Nem szabadulunk a szabadnapoktól
2017. január 30., hétfő

Nem szabadulunk a szabadnapoktól

2017. január 30., hétfő

Hat halott a quebeci mecsetben történt lövöldözésben

Lövöldözés történt vasárnap a kanadai Québecben az ottani iszlám kulturális központ mecsetében, legalább hatan meghaltak, nyolcan megsebesültek.

Hat halott a quebeci mecsetben történt lövöldözésben
2017. január 29., vasárnap

Meghalt Solomon Adrián, a csángószövetség volt elnöke

Életének 48. évében vasárnap tragikus hirtelenséggel Budapesten elhunyt Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) volt elnöke – közölte honlapján a szövetség.

Meghalt Solomon Adrián, a csángószövetség volt elnöke
2017. január 29., vasárnap

Üzlet és politika

Meglehetősen indulatos és elrugaszkodott reakciók láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a romániai bíróság betiltotta a csíkszentsimoni sörgyár termékének palackozását. 

Üzlet és politika
Üzlet és politika
2017. január 29., vasárnap

Üzlet és politika

2017. január 29., vasárnap

Alázat nélkül nincs siker – Erdei Zsolt a székelyföldi bokszakadémiáról

Erdei „Madár” Zsolt ökölvívó három éve hozta létre utánpótlás-nevelő klubját, a Madárfészek Akadémiát, és immár a Székelyföldön is bajnokokat szeretne nevelni.

Alázat nélkül nincs siker – Erdei Zsolt a székelyföldi bokszakadémiáról
2017. január 29., vasárnap

Férfi kézi-vb: ismét veretlenül nyertek aranyat a franciák

A házigazda francia válogatott 33-26-ra legyőzte a norvég csapatot a 25. férfi kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében Párizsban, ezzel megvédte címét.

Férfi kézi-vb: ismét veretlenül nyertek aranyat a franciák
2017. január 29., vasárnap

Tízezrek tiltakoznak a kormány közkegyelmi tervezete ellen

Ismét tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva. Bukarestben harminc-, Kolozsváron tízezren emelték fel a szavukat a tervezett intézkedések ellen.

Tízezrek tiltakoznak a kormány közkegyelmi tervezete ellen
2017. január 29., vasárnap

Elnapolták a tárgyalást – Nem kell házat bontani az új korondi hulladékgyűjtő telep miatt

Február 10-ére halasztotta az ítélethozatalt pénteken a bákói táblabíróság a Korondra tervezett hulladéktömörítő állomás ügyében indított perben. A Hargita megyei önkormányzat eközben úgy döntött: többé nem igénylik egy ház lebontását.

Elnapolták a tárgyalást – Nem kell házat bontani az új korondi hulladékgyűjtő telep miatt
2017. január 29., vasárnap

Megkezdődött a turizmus éve Háromszéken

Meghirdette a turizmus évét a Kovászna megyei önkormányzat, amely az akció keretében Románia-szerte és külföldön is népszerűsíti a háromszéki idegenforgalmi helyszíneket, látványosságokat. 

Megkezdődött a turizmus éve Háromszéken
Megkezdődött a turizmus éve Háromszéken
2017. január 29., vasárnap

Megkezdődött a turizmus éve Háromszéken

2017. január 29., vasárnap

Erősítik a székely–szórvány partnerséget

Megyék közti kulturális együttműködésről egyeztettek a hétvégén a háromszéki Árkoson, az Összetartozunk elnevezésű székely–szórvány program kapcsán. 

Erősítik a székely–szórvány partnerséget
2017. január 29., vasárnap

Serena Williams a rekorder – Federer legyőzte Nadalt Melbourne-ben

A testvércsatát Serena Williams nyerte meg, míg a régmúltat idéző álomdöntőben Roger Federer kerekedett felül az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétvégi egyéni döntőiben. 

Serena Williams a rekorder – Federer legyőzte Nadalt Melbourne-ben
2017. január 29., vasárnap

Kézi-BL: magyar lecke a Krimnek, román pontmentés

Dacára a mérkőzés előtti optimista nyilatkozatoknak, végül csak pontmentésre futotta a címvédő Bukaresti CSM erejéből a női kézilabdázók Bajnokok Ligája-középdöntőjének hétvégi első fordulójában. 

Kézi-BL: magyar lecke a Krimnek, román pontmentés
2017. január 29., vasárnap

Szobrot állíttat Dianának Vilmos és Harry herceg

Szobrot állíttat két évtizede elhunyt édesanyjának, Diana hercegnőnek két fia, Vilmos és Harry herceg. 

Szobrot állíttat Dianának Vilmos és Harry herceg
2017. január 29., vasárnap

Kórházakat korszerűsítenek a Világbank támogatásával

Jelentős beruházásokra számíthat 34 vidéki és bukaresti kórház egy, a Világbank által támogatott program keretében – jelentette be szombaton Nagyváradon Florian Bodog egészségügyi miniszter. 

Kórházakat korszerűsítenek a Világbank támogatásával