Bizonyos motorkerékpárokra is érvényes lesz a B kategóriás jogosítvány

Bizonyos motorkerékpárokra is érvényes lesz a B kategóriás jogosítvány

Döntéshozó kamaraként, 261 támogató szavazattal és egy tartózkodással fogadta el kedden a képviselőház azt a tervezetet, amely szerint a B kategóriás jogosítvány bizonyos típusú motorkerékpárok vezetésére is feljogosítja tulajdonosát.

2023. június 13., kedd

Kelemen Hunor: nem sikerült konszenzusra jutni a kormányzásról, itt a dolgok leállnak

Intenzív tárgyalássorozat vette kezdetét a hárompárti bukaresti nagykoalíció vezetői között azt követően, hogy Klaus Iohannis államfő Marcel Ciolacut bízta meg kormányalakítással. Az RMDSZ már hajlandó lemondani a fejlesztési tárcáról.

Kelemen Hunor: nem sikerült konszenzusra jutni a kormányzásról, itt a dolgok leállnak
2023. június 13., kedd

Három év börtönt kapott Amerikában Vírus, a NASA rendszerét is feltörő veszélyes román hacker

Három év börtönre ítélték hétfőn az Egyesült Államokban azt a 39 éves román férfit, aki lehetővé tette hackerek számára, hogy mintegy egymillió számítógépet – köztük a NASA számítógépeit is – megfertőzzenek a Gozi vírussal.

Három év börtönt kapott Amerikában Vírus, a NASA rendszerét is feltörő veszélyes román hacker
2023. június 13., kedd

Tetemes bírsággal sújtott két klímaaktivistát a bíróság

Csaknem 30 ezer euró (mintegy 149 ezer lej) kártérítés megfizetésére ítélte a vatikáni büntetőbíróság azt a két olasz klímaaktivistát, aki odaragasztotta magát a Vatikáni Múzeum egyik híres szobrának talapzatához.

Tetemes bírsággal sújtott két klímaaktivistát a bíróság
2023. június 13., kedd

Ittas és drogos sofőrökre vadászik a román rendőrség

Az ittas és a drogos gépkocsivezetőket szűri ki egy héten át, június 14. és 20. között a román és a magyar rendőrség.

Ittas és drogos sofőrökre vadászik a román rendőrség
2023. június 13., kedd

Keményen szívatja az ellenzék Iohannist, aki több PSD-s kormányfőt nevezett ki, mint Iliescu

Ironikus megjegyzéseket tettek a román ellenzéki pártok vezetői a Klaus Iohannisszal folytatott konzultációt követően, elsősorban annak kapcsán, hogy az államfő Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnököt bízta meg kormányalakítással.

Keményen szívatja az ellenzék Iohannist, aki több PSD-s kormányfőt nevezett ki, mint Iliescu
2023. június 13., kedd

Segítségért kiáltottak egy kamion rakterében elrejtőzött migránsok a nagylaki autópálya-határátkelő közelében

Az Arad megyei határrendészek 55 migránst fedeztek fel kedden a nagylaki autópálya-határátkelőnél várakozó egyik nyerges vontatóban, miután a sofőr értesítette a hatóságokat az 112-es segélyhívó számon, hogy a raktérből segélykiáltások hallatszanak.

Segítségért kiáltottak egy kamion rakterében elrejtőzött migránsok a nagylaki autópálya-határátkelő közelében
2023. június 13., kedd

Sűrűn büntetik a túlsúlyos romániai járművek gépkocsivezetőit Magyarországon

Túlsúly miatt öt, romániai bejegyzésű, használt autókat szállító járművet tartóztattak fel a magyar rendőrök. Az 1,2 millió forint összbírságra kötelezett sofőrök szállítmányukat hátrahagyva folytathatták útjukat a magyar-román határ fele.

Sűrűn büntetik a túlsúlyos romániai járművek gépkocsivezetőit Magyarországon
2023. június 13., kedd

Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is meghosszabbították az árvízriasztást

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szerdáig meghosszabbította a korábban kiadott első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízriasztást, melyek 17 megye folyóira érvényesek.

Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is meghosszabbították az árvízriasztást
2023. június 13., kedd

Velencei Bizottság: az ukrajnai nemzeti kisebbségeknek joguk van a szabad anyanyelv-használathoz

A Velencei Bizottság véleménye szerint Ukrajnában minden nemzeti kisebbséghez tartozónak joga van anyanyelve szabad és akadálytalan magán- és nyilvános, szóbeli és írásbeli használatához.

Velencei Bizottság: az ukrajnai nemzeti kisebbségeknek joguk van a szabad anyanyelv-használathoz
2023. június 13., kedd

Törvénnyel adnának elsőbbséget a várandós kismamáknak és a kisgyerekeseknek a kasszáknál, parkolókban

A szenátus hétfőn hallgatólagosan elfogadta azt a törvénytervezetet, mely közhivatalok és magánvállalkozások pénztárainál elsőbbséget biztosít a várandós kismamáknak és a legtöbb ötéves gyermekkel érkezőknek.

Törvénnyel adnának elsőbbséget a várandós kismamáknak és a kisgyerekeseknek a kasszáknál, parkolókban

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. június 13., kedd

Megbízta a kormányalakítással Marcel Ciolacut Iohannis, újabb PSD–PNL–RMDSZ-tárgyalás az RMDSZ kormányon maradásáról

Nem történt meglepetés a parlamenti pártok és Klaus Iohannis között kedden az új kormány megalakításáról szóló tárgyalások után: az államfő Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét bízta meg kormányalakítással.

Megbízta a kormányalakítással Marcel Ciolacut Iohannis, újabb PSD–PNL–RMDSZ-tárgyalás az RMDSZ kormányon maradásáról
2023. június 13., kedd

Visszaesett a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke Romániában

Az idei első négy hónapban 2,908 milliárd euróra csökkent Romániában a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 3,327 milliárd euróhoz képest – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Visszaesett a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke Romániában
2023. június 13., kedd

Újabb holttestet találtak a kahovkai gát felrobbantása nyomán vízzel elárasztott területen, veszélyben az élelmiszerbiztonság

Egy újabb, kilencedik holttestre bukkantak a Herszoni területen, miután megsemmisült a kahovkai vízerőmű zsiliprendszere, és a térséget elárasztotta a víz – számolt be kedden a helyi katasztrófavédelem.

Újabb holttestet találtak a kahovkai gát felrobbantása nyomán vízzel elárasztott területen, veszélyben az élelmiszerbiztonság
2023. június 13., kedd

Árulkodó jel: Iohannis nem fogott kezet az RMDSZ vezetőivel

Javában zajlik a bukaresti Cotroceni-palotában az államfő által a parlamenti pártok vezetőivel az új kormány megalakításáról zajló konzultációk.

Árulkodó jel: Iohannis nem fogott kezet az RMDSZ vezetőivel
2023. június 13., kedd

Friss, díjazott magyar alkotásokat vetítenek a TIFF szerdai Magyar Napján Kolozsváron

A magyar filmtermés legújabb, nemzetközi fesztiválokon is díjazott darabjait sorakoztatja fel a június 18-ig tartó Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Magyar Napja szerdán Kolozsváron.

Friss, díjazott magyar alkotásokat vetítenek a TIFF szerdai Magyar Napján Kolozsváron
2023. június 13., kedd

Faházikók, sátrak, igluk: szélesítette szálláskínálatát a Vibe

Elindult a visszaszámlás, kevesebb mint egy hónap van még hátra Erdély legnagyobb magyar könnyűzenei fesztiváljáig, amelynek szervezői a zenei felhozatal mellett a szálláskínálatot is bővítették.

Faházikók, sátrak, igluk: szélesítette szálláskínálatát a Vibe
2023. június 13., kedd

Három halott egy angliai incidensben, embereket próbált meg elgázolni egy ámokfutó

Három halálos áldozata van egy, a közép-angliai Nottinghamben kedden történt incidenssorozatnak.

Három halott egy angliai incidensben, embereket próbált meg elgázolni egy ámokfutó