Fotó: Veres Nándor
Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a romániai gazdáknak, miután az ország dél-keleti részén több állatnál állapították meg a kéknyelvűség néven ismert kórt. A szakemberek szerint az erdélyi megyékben egyelőre nincsen veszély, de úgy vélik, a betegség elterjedése országos szinten visszaveti majd a szarvasmarha- és juhexportot.
2014. augusztus 31., 18:022014. augusztus 31., 18:02
A kéknyelv betegség először a dél-keleti Buzău megyében jelent meg, ahol csütörtökön el is pusztult néhány beteg állat.
Aggódnak a gazdák
A Mediafax hírügynökség szerint Buzău megyében összesen 49 fertőzésgóc létezik 12 községben, ahol hetven beteg állatot tartanak nyilván. Maria Buleandra prefektus közlése szerint 52 szarvasmarhánál és 18 juhnál állapították meg a kórt. A hetven beteg állat közül öt állapota súlyosabb, a többiek a vírus enyhébb változatát kapták el, így akár meg is gyógyulhatnak, ha megfelelő kezelésben részesülnek.
Buzău megye után a betegség a szomszédos Vrancea megyében, majd Prahova megyében is megjelent. A gazdák attól tartanak, hogy akár teljes állatállományokat is el kell pusztítani, mert a betegséget szúnyogok terjesztik, így könnyen terjed. Claudiu Franc, a szarvasmarha-tenyésztők egyesületének elnöke szerint amennyiben a fertőzésgócok száma nem nő, akkor is legalább néhány ezer állatot kell megsemmisíteni.
Hozzátette, hogy ősszel a szúnyogok eltűnésével a fertőzésgócok maguktól is felszámolódnak. A tenyésztők attól is tartanak, hogy korlátozni fogják egyes országok a román szarvasmarha- és juhhús importot, így például Romániának a kínai és a törökországi kereskedelmi kapcsolatai is megszenvedhetik a kéknyelv betegséget.
Fokozottabban ellenőriznek
Sikó Barabási Sándor Kovászna megyei főállatorvos a Krónika érdeklődésére elmondta, az állategészségügyi hatóság szakemberei megfeszített munkával próbálják megakadályozni, hogy a kéknyelv nevű betegség Erdélyben is elterjedjen. Mint mondta, a Moldva felőli megyehatárokon, így Ozsdolánál, Berecknél és a Bodzaforduló melletti Zabratónál ellenőrző pontokat állítottak fel. A rendőrség segítségével megállítják azokat az autókat, melyek állatokat szállítnak.
„Az élő állatokat nem engedik be a megyébe, az üres kocsikat, melyekben korábban állatok voltak, fertőtlenítik, szúnyogirtóval permetezik. Az állategészségügyi felügyelők éjszaka is járőröznek, a legelőről lehajtott állatokat sem engedik be Háromszék területére” – tájékoztatott Sikó.
A szakember elmondta, az erdélyi megyéket fertőzésmentesnek nyilvánították, s míg az ország dél-keleti részén az exportot leállították, ez a megszorítás az erdélyi megyékre egyelőre nem vonatkozik. A háromszéki igazgatóság már a múlt héten körlevélben szólította fel a gazdákat, hogy ne vigyék haza állataikat a havasi legelőről, hiszen a hegyek természetes gátat képezhetnek a betegség terjedése előtt.
Azt is javasolták, hogy szúnyogirtóval permetezzék be az állatokat és az istállókat. A lázas állapottal kísért kéknyelvűség a kérődző állatok emésztőrendszerét, nyelvét, valamint izomzatát támadja meg. A lázzal, fekéllyel járó fertőzést rovarok terjesztik, veszélyt jelent a szarvasmarha- és a juhállományra, az embert azonban nem fertőzi meg.
Bár a kormány oktatási válságkezelő intézkedéseit még nem hirdették ki hivatalosan, a pedagógustársadalomban és az iskolákban már most érezhető a bizonytalanság.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
Több mint egy kilogramm kokaint fedeztek fel a román határrendészek egy Nagylakon keresztül az országba érkező autóban elrejtve.
Több Hargita megyei településen szünetel az áramszolgáltatás a viharos időjárás miatt – számolt be szerda délután a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Hosszú évek halogatásai és ígéretek után végre megoldódik a kolozsvári filharmónia székhelyének gondja, ősztől az új zeneakadémia épületébe költözik – közölte Facebook-oldalán szerdán Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
A XXXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) idei mottója – Ránk számíthatsz! – nem csupán szlogen, hanem a rendezvény lényegét összegzi, ami a közösség, bizalom és összetartozás – jelentette ki Popa Ilona erdélyi főszervező.
Három személy megsérült szerdán a Hargita megyei Gyimesközéplokhoz tartozó Antalokpataka településen, miután autójukat elsodorta a vonat a közúti vasúti átjárón – közölte a megye katasztrófavédelmi felügyelősége.
szóljon hozzá!