Mire ez az írás az olvasók elé kerül, valószínűleg már tudható, ki nyerte a tanügyi szakszervezetek és az oktatási tárca közötti jövendőmondó-versenyt: előbbiek, akik szerint a tanárok zöme bojkottálja a pénteki tanévnyitót, vagy utóbbiak, akik úgy vélik, a nyitány rendben lezajlik majd valamennyi tanintézetben. A tét azonban ennél jóval nagyobb, hiszen egy újabb általános sztrájknak messzemenőbb kihatásai is lehetnek.
A tanárok tevékenysége ugyanis...
Azt hiszem, az erdélyi magyarságnak tavaly nem sok oka lett volna, hogy könnyeket potyogtasson Teodor Atanasiu védelmi miniszter után. A tárcavezetőről a kormányzás első másfél évében jószerével semmi nem derült ki. Még azok is csak nehezen jegyezhették meg a nevét, az arcvonásait, akik estéről estére bújják a híradókat. A miniszter jószerével nem létezett a közvélemény számára. Olyan „no name” figura volt a kormányban, mint Winkler Gyula...
Nehezítette a Brüsszelben lobbizó erdélyi magyar küldöttség dolgát, hogy az RMDSZ a bukaresti törvényhozásban szembefordult az igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc EU által szorgalmazott jogszabályaival. „Valamennyi tárgyalópartnerünk megemlítette azt a levelet, amelyet a vitatott törvények ügyében Olli Rehn és Franco Frattini EU-biztos küldött Markó Bélának – jelentette ki a Krónikának Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács...
Vizsgadrukkot emlegetett tegnap – tegyük hozzá: nem kis cinizmussal – Robert Fico, amikor nyilvánosságra hozta a nyitrai magyar lány megverése ügyének újabb sokkoló fordulatát. A szlovák miniszterelnök perdöntõnek tûnõ bizonyítékokat lobogtatott meg, miszerint M. Hedvig a támadás napján nem is beszélt a mobiltelefonján, az iratait pedig saját kezûleg postázta magának egy szomszédos településrõl. A kormányfõ szerint a lány...
Részleteiben könnyû megállapítani, miben változott a nyugati világ kül- és biztonságpolitikája 2001. szeptember 11. óta. Csupán egyfajta leltárt kell készíteni arról, miképp változott meg az Egyesült Államok politikája a közel-keleti térségben Irak megszállása óta, hogyan alakították át megfigyelési prioritásaikat a nyugati titkosszolgálatok, és hogy az emberi jogoknak miféle korlátozását próbálják bevezetni az új biztonságpolitika örvén....
„Tessék minket lecserélni, de ne titokban vadimtudorokkal és gheorghefunarokkal cimboráló szászjenőkkel” – fakadt ki a Szövetségi Képviselők Tanácsa tavalyi utolsó ülésén Markó Béla.
Keskeny mezsgyén egyensúlyoz a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége, amikor kényszerhelyzetbe próbálja hozni a Magyar Labdarúgó-szövetséget a testület ellen beadott bírósági keresettel.
Sokat elárul a honi politikai viszonyokról, a párbeszédkultúráról (esetünkben ennek hiányáról), ahogyan és amilyen körülmények között üzengetnek egymásnak a romániai kormánypártok vezetői.
Az elnök újra csatát nyert. Ez nyugodtan kijelenthetõ, így, röviden és velõsen, mondhatni bãsescusan. Hiszen azáltal, hogy az államfõ reális lehetõségként beszél az Irakban szolgálatot teljesítõ román csapatok létszámának csökkentésérõl, több legyet üt egy csapásra.
Ismered Janko Slotát? Ezt küldi neked! – kiabálta állítólag annak a hatfõs csoportnak az egyik tagja, amely a hétvégén a felvidéki Diószegen azért vert meg egy magyar fiatalt, mert az a barátnõjével magyarul beszélt. A diószegi eset, a csallóközi diáklány brutális nyitrai bántalmazása, a szlovák neonáci csoport kamerával megörökített, majd az internetre kérkedõen föltett zászlóégetése is jelzi: Szlovákiában eddig elfeledettnek hitt...
A tüzet kell a vízzel összebékítenie a magyar kormánynak, amikor arra a kérdésre ad majd választ, hogy megnyitja-e munkaerőpiacát az újonnan csatlakozó államok, azaz Románia és Bulgária polgárai előtt. Magyarország ugyanis az elmúlt két évben a munkaerőpiac liberalizálásának volt az egyik legfőbb szószólója. Állásfoglalásai alapvetően a magyar munkavállalók érdekeit jelenítették meg, de az elvek szintjén is jól képviselhetők voltak.
A tüzet kell a vízzel összebékítenie a magyar kormánynak, amikor arra a kérdésre ad majd választ, hogy megnyitja-e munkaerőpiacát az újonnan csatlakozó államok, azaz Románia és Bulgária polgárai előtt. Magyarország ugyanis az elmúlt két évben a munkaerőpiac liberalizálásának volt az egyik legfőbb szószólója. Állásfoglalásai alapvetően a magyar munkavállalók érdekeit jelenítették meg, de az elvek szintjén is jól képviselhetők voltak.
Mintha a Frunda György-féle „teremtsük meg ellenzékünket” ötletet próbálnák beteljesíteni azok a csoportok, amelyek a reform emlegetésével igyekeznek megmutatni magukat az RMDSZ-ben.
Valóságos harci láz lett úrrá egyes közéleti szereplőkön és elemzőkön azt követően, hogy híre ment: iráni katonai egységek foglaltak el egy, a Perzsa-öbölben üzemelő román olajfúró tornyot.
Az RMDSZ 32 parlamenti képviselője és szenátora közül kilencnek a dossziéi kerültek át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanácshoz (CNSAS) azt követően, hogy Traian Bãsescu és a Legfelsőbb Védelmi Tanács a politikusdossziék titkosságának a feloldását rendelte el.