Óvodás kislányok hajbakapására emlékeztethetne - és mint ilyen, mosolyt fakaszthatna - az a zavaros, indulatos vádaskodás, amely az elmúlt héten kezdődött a Külföldi Befektetések Országos Ügynökségének (ARIS) elnöke és alelnöke között.
Akkor most vagy Demszky Gábor nem egyeztetett pártja, illetve a legnagyobb magyarországi kormánypárt vezetőivel, vagy ha mégis, akkor az SZDSZ szembemegy az MSZP eddigi álláspontjával, amely szerint a határon túli magyarokat csak szigorú feltételek és számarányok szerint tanácsos az anyaország kebelébe fogadni.
Pszichológiai kutatások bizonyítják: az emberek többsége hajlamos még akkor is kitartani egy-egy döntése mellett, ha időközben meggyőződött annak helytelenségéről.
Jó lesz, ha Bukarest odafigyel a nagyszalontai polgármesternek a helyi útadó bevezetését gátló intézkedések miatt meglebegtetett tiltakozó akciójára, a jövőben ugyanis az ország többi elöljárója számára is ragadós lehet a hajdúvárosi példa.
Most aztán végleg kiszabadult a szellem a palackból: az eddigi mismásolások és mutyizások után hirtelen óriási adagban kapjuk a képünkre az 1989 előtti négy évtized minden szennyét, megspékelve az elmúlt tizenhat esztendő ocsmányságaival.
Nagy Zsolt visszakozott: mégsem párt-RMDSZ-re van szükség, ahogy meglehetős határozottsággal néhány nappal ezelőtt állította, hanem csak „bizonyos elemeiben” pártszerűbb működésre.
A hitbéli tanulságok mellett számos „világi” következtetés levonására is alkalmat adott a református világtalálkozónak a hétvégén Kolozsváron rendezett nyitóünnepsége.
Másfél-kétezer hektárnyi erdő, illetve havasi legelő, festői helyen elhelyezkedő diáktábor - első pillantásra ez a tétje annak a vitának, amely a festői szépségű Uzvölgy tulajdonlásáról zajlik évek óta a Hargita, illetve Bákó megyei hatóságok között.
Egyre inkább arra kell gyanakodnunk, hogy a szlovákok tudnak valamit, amit mi még nem. Hogy van nekik valamijük, aminek birtokában mindjárt érthetővé válik a frissen hatalomra jutott szlovák politikusi gárda – már elnézést – arcátlansága.
Meglehetős meglepetést okozott nemrég egy vállalkozó ismerős, amikor azt kezdte ecsetelni: általában csalódniuk kell azoknak, akik az Európai Unió előcsatlakozási alapjaiból próbálnak pénzforrásokat szerezni terveik megvalósításához.
Tulajdonképpen az történik, hogy semmi sem történik. Mert nincs semmi meglepő és különleges abban, hogy Dinu Patriciu bejelentette, annak idején kétmilliárd lejjel támogatta a hatalmon levő PSD-t.
Ezért talán kár volt annyit hőbörögni – gondolhatják rezignáltan azok az ukrajnai polgárok, akik két évvel ezelőtt százezrével vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak a felülről irányított választási csalás ellen, amelynek nyomán Viktor Janukovics nyerte el az államfői széket.
Nem kétséges, hogy valamit változtatni kellett a magyar–magyar kapcsolatok intézményrendszerén és tartalmán. Ezt a célt szolgálná Magyarország miniszterelnökének A megújuló nemzetpolitika elvei és intézményrendszere elnevezésű, a Krónikában már ismertetett dokumentuma, amelyben Gyurcsány Ferenc gyökeres változásokat ígérve vázolja fel a megújulást.
A legtöbben valószínűleg úgy fogadták a hírt, hogy Fidel Castro – ha csak ideiglenesen is – átadta Kuba irányítását, mint kilencven évvel ezelőtt a Monarchia polgárai Ferenc József halálhírét.
Chiºinãuban nem bízzák a véletlenre. Vasile Tarlev, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke a napokban alapos fejmosásban részesítette kabinetje tagjait, felróva a tárcavezetőknek, hogy minimális érdeklődést sem tanúsítanak az ország európai uniós csatlakozása iránt.
Egyértelműen sikeresnek tekinthető az a rendezvény, amelynek öt napja alatt több mint százezer ember hömpölyög a sátrak, színpadok és lacikonyhák között.