2009. január 19., 00:012009. január 19., 00:01
A sztori a régi volt, az adalékok színesek, az unoka számára meg valószínű, már ezerszer hallottak, mert érdekesebbnek találta volna a párás ablakon való rajzolgatást, aminek elkövetését csak jóakaratú nagymamája akadályozta meg, aki görcsösen ellentétes irányban tartotta a gyereket, elmagyarázva, hogy a doktor bácsi megtiltotta, hogy koszos ablakra tegye a kezét. Mert a gonosz, kicsi, soklábú állatkák rámásznak az egész gyerekre, s még az is megtörténhet, hogy lázas lesz tőle. Viszketegségi roham fogott el, de arra gondoltam, jóakaratú mondóka volt ez, idejében meg kell tanítani a lurkókat a mindenütt ólálkodó bacilusok elleni védekezésre. Mikor vége volt a purcselusok meséjének, a kis óvodás felszabadultan elővette táskájából a kakaós csigát. Rögtön meg is bánhatta, mert a doktor bácsi újabb tiltásáról szerzett tudomást, miszerint kakaót, csokit és semmiféle barna, fekete dolgot nem szabad megenni, mert attól is beteg lesz. Ennek fele sem tréfa, átfutott az agyamon, hogy szegény gyerek valami ritka betegségben szenvedhet, vagy allergiás lehet valamire, esetleg gyenge a szervezete, amire utalhat a kis orrára biggyesztett nagy kerek szemüveg is. Addig gondoltam ezt, amíg a kisfiú erőt vett magán, és kijelentette: ezt anyuka pakolta be nekem! Az utasok a nagymamára néztek, néma csendben várták, hogy fogja ebből nagyi kihúzni magát. „Anyuka téved!” – jelentette ki az idős hölgy, és határozott mozdulattal saját táskájába süllyesztette a nyalánkságot. Senki nem szólt, inkább kimeredtek az ablakon, olyan eszmefuttatást indítva magukban, amilyen az én fejemben is kibontakozóban volt, egyszerre több szálon is. A gyerek nem lehet olyan beteg, különben az anyukája nem pakolta volna fel azt az ártalmas kakaós csigát. Nagymamát végigmérve, az tűnt a legelfogadhatóbb érvnek, hogy egyszerűen félti szeme fényét, amitől aztán túlzásokba esik. Habár az is megeshet, hogy nem szereti a fia feleségét. Vagy bolondnak tartja a lányát. Azért nem kéne a gyereket üvegburában tartani. De ha mégis, akkor én egy csodagyerek vagyok, aki túlélte még annak a barna dolognak a megkóstolását is, ami állítólag szerencsét hoz.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.