2009. június 08., 10:342009. június 08., 10:34
A bátrabbak a gyors sodrású folyókat is átússzák nyakukba kötött zsákokat cipelve, hogy otthon a család és a szomszédok olcsóbban pöfékelhessenek. Vannak, akik ráfáznak, vannak, akik meggazdagodnak. Azt azonban senki sem gondolná, hogy mára már hobbivá vált ez a cigarettasport. Nemrég mesélték ismerőseim, hogy a repülőgép-modellezők is cigarettáznak.
Ez nem is lenne olyan érdekes, ha a reggeli kávé mellett tennék azt, és nem a határ menti bozótosban, persze nem azért, mert otthon nem engedi meg nekik az anyukájuk.
Szárnyra kelt ötlet – mondhatni, hogy a kis motoros gépekre pár kartont kötnek, és alacsonyan szállva, így maradva a határőrök távcsövének hatótávolságán kívül, átlavíroztatják az ukrán egészségkárosítót. Meglehetősen szép summát eredményezhet a naponta többször érkező távirányított csomag.
Ha nem akad fenn a bokrokon, és nem lövik le a gépet, aki várja, szépen ki tudja pakolni. Határtalan az emberi fantázia, és a megélhetésért folytatott dzsungelharc csak fokozza változatosságot. Vevő mindig akad, hiszen fontosabb a mindennapi betevő féldeci mellé a nikotinrúd, mint zsíros kenyérre a paprika. Hiába buknak le ketten, ha hatan továbbra is csencselnek. Két megoldás ajánlott, de egyik sem valószínű: vagy beveszik északi szomszédunkat is a nagy európai buliba, vagy negyedére csökkentik a hazai cigaretta árát.
Mindkettőt elfelejthetjük egy időre. Arra viszont sokáig emlékezhetünk, hogy mekkora botrányok kavarognak az északnyugati határsávban. Hol nagyapák mennek kaszálni, és buknak le a friss széna alatti, euróezreket érő zsákmánnyal, hol ifjú titánok futnak a rendőrkutyák elől, olimpiai csúcsokat döntögetve, zsákokkal a nyakukban.
Szociológiai felmérések igazolják, hogy minél szegényebb egy társadalom, annál több alkoholt és dohányt fogyaszt. Ha továbbra is így haladunk, több száz lecsúszott ember kényszerül majd a csempészésre, és nemcsak cigarettát hurcolnak majd át, hanem más kelendő holmit is. Nem lesz más választásuk, mert természetes életösztönük erősebb félelemérzetüknél.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.