2009. november 18., 10:592009. november 18., 10:59
Nemrég fordítottam igen tekintélyes időt és anyagiakat arra, hogy tíz hosszú év után felfrissítsem ezt a fontos igazolványt, amit „télen-nyáron, viharban, napsütésben magammal hordok”. Az egyetlen pozitívuma, hogy most már a fényképem inkább hasonlít magamhoz, mint a családi albumokból ismert születésnapos képeimhez.
Ahogy kézhez kapom, ellenőrizni kezdem, nem írtak-e el véletlenül valamit. Mert volt már problémám abból, hogy a falum nevét az utcához írták, arról nem is beszélve, hogy második keresztnevem elveszett, ékezeteket meg csak ünnepnapokon kapok. Igen örvendetes dolog, ha már így unióba vagyunk, hogy a román állampolgárok személyije háromnyelvű: román, francia és angol. A személy fényképénél nagyobb román címer és a trikoloros România felirat egyértelműen hirdeti, hogy ha tetszik, ha nem, az övék vagy.
Betűről betűre nézem végig a nevem, csodával határos módon egyetlen elírás sincs. A következő rovatnál azonban kicsit megtorpanok: „Cetăţenie/Nationalite/Nationality: Română/ROU”. Tessék? A román változattal nincs probléma, mintha nem lenne elég nyilvánvaló, külön is le kellett írni, hátha kicsit több keserű szájízt ad a tulajdonosnak, hogy román állampolgár.
Miután rákerestem, kiderült (bár elég furcsa), hogy franciául sincs külön kifejezés a nemzetiségre és az állampolgárságra, ezért ezt is lenyeltem. Angolul viszont már nyilvánvaló: citizenship – állampolgárság, nationality – nemzetiség. Próbáljam csak még egyszer követelni, hogy én más nemzethez tartozom? Rögtön elhallgattatnak: igen? Akkor igazold magad! S ha ez nem lenne elég, jön a második megdöbbenés: hiányzik a szülők neve a személyi igazolványból.
Elsőre nem tartottam olyan nagy hibának, aztán elkezdtem gondolkozni, hogy bizony a sok Kovács Istvánnak lesz baja elég, ha tisztázni akarja, melyik az ő igazi neve. Tanulgatom tehát az új személyi számom, s biztos vagyok egy dologban: Bródy János őszintén megírt dalszövegét soha nem fogom magaménak érezni, mert nem énekelhetem vele: „Tudom, hogy itt és most, hogy ő és én, mi ketten összetartozunk.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok