2009. június 03., 11:532009. június 03., 11:53
Ők írják, ők olvassák – mondhatnánk, de nem így van. Sajnos ahhoz képest, hogy sok lapban csak dilettáns szkriptomániások helyesírási hibákkal sűrűn megtűzdelt és fogalomzavaros szösszeneteit találjuk, temérdek előfizető fosztogatja hajnalonként a postaláda tartalmát. Azt eszik, amit kapnak, nem válogatnak.
Mire való az írás, ha nem ízlésalakító, információközlő eszköz? Csak a kisebbik gond, hogy nem írnak helyesen a tollat ragadó hozzá nem értők, és a klasszikus műfajokat is eltüntetik. Még az sem hibáztatható, aki pénzt ad nekik ezért, mert ő is profitál belőlük, azt azonban végképp nem értem, hogy hogyan lehet ezeket az irományokat rendszeresen olvasni, és még fizetni is értük.
Először elmegy, aztán már megszokjuk – gondolom, ez lehet a válasz a kérdésre. Ez rendben is lenne, ha egyéb alternatíva nincsen, ám ahhoz, hogy a sok közül, önként a legrosszabbat választani, már tehetség kell. Jó marketinggel és okos stratégiákkal el lehet adni a középszerűt is. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha a jót adnák el jól, azzal meg lehetne változtatni a világot. Sokszor az olvasónak már önmagával szemben sincsenek elvárásai.
Olyan a legtöbb, átlagos napilap, mint a rágógumi. Csámcsogunk raja, majd kiköpjük, és a végén nem maradunk semmivel. Régebben az olvasók nagy részének napilapgyűjteménye volt, mert megőrzésre érdemesnek tartotta az írásokat. Ma, ha megkérdezek valakit, hogy mi van az újságban, azt válaszolja, hogy zöldhagyma, meg egy kis szalonna.
Ritka az elgondolkodtató írás, az olyan, amelyiken töprenghetne az olvasó, ha nem is naphoszszat, de pár gondolat erejéig, amíg néhány összefüggést talál. Sok rossz hűhó jó drágán, a vége pedig mindig a szemétkosár. A bóvlik szerzői még a saját ablakukba sem tennék ki műveiket, de a máséba folyamatosan odapakolják.
Persze nem érdemes a mai társadalomban erkölcsi felelősségről beszélni, mert az fabatkát sem ér, azt nem lehet megenni. Az viszont továbbra is kérdés marad, hogy miért enynyi egyetem meg szakképzés, ha olyan felelősségteljes beosztásban, mint az újságírói, amely nemcsak hivatás, hanem tudomány is, dilettánsok siserahada lebzsel.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.