2009. május 04., 10:202009. május 04., 10:20
Szerintük itt az ország nyelvét kell tudni, aki ide jön, az tanuljon meg hazaiul. A postán rácsapják a pénztárablakot arra, aki mondjuk, angolul kérdi meg, van-e bélyeg. A németeknek nem adnak vonatjegyet, a dánok pedig éhen maradnak az éttermekben. A magyarokról nem is beszélve, mert ők eleve nem játszanak ebben a játékban.
Nagy divat mostanság a testvértelepülési kapcsolat. Van egy falu, ahol a vezetőség nem beszél idegenül, és mégis jól elvan, mindenki rájuk szavaz, mert választóik többsége sokszor még a saját anyja nyelvét sem birtokolja, nemhogy a másét. Van nekik egy holland kisvárosi kapcsolatuk, akik néha jönnek-mennek hozzájuk, meg kommunikálnának, ha lenne kivel. Ők beszélnek vagy három, míg ezek csak fél nyelven.
Pedig mindenki tanult az iskolában ezt-azt, csak úgy látszik idegennyelv-órán meg voltak fázva, és bedugult a fülük. Sebaj, mert majd keresnek ők tolmácsot, aki segít, és amikor az nem ér rá, akkor majd kézzel-lábbal kommunikálnak. Ha nem megy fordítani, akkor meg ferde szemmel néznek rá. Amikor megjön a tolmács, el kell oszlatnia az addig összegyűlt összes tévhitet, csak aztán kezdődhet a munka.
Csodálatos kitartás és megértés van a külföldiek nagy részében. Ha nálunk egy idegen egy nemzetközi nyelven próbálkozik, legtöbbször hoppon marad. Ők a nyílt elutasítástól sem sértődnek meg, tovább próbálkoznak. Ha az egyik pénztárablak hangos „Zárva vagyunk!”-kal csapódik az orrukra, majd elmennek egy másikhoz, és egy harmadikhoz.
Az itthoniak meg sem próbálnak alkalmazkodni a világhoz, inkább várják, amíg a világ idomul hozzájuk. Elképesztő, micsoda türelem. Kanadai barátaim csodálkoztak, hogy négy nyelven beszélek, mikor ők csak angolul tudnak. Nekik könnyű, ők nemzetköziek, nincsenek rászorulva, de én balkáni vagyok, nekem kifelé kell nyitnom.
A jövő nemzedék talán már más lesz, mert ők az angolt a számítógépes játékokból, filmekből és könnyűzenei slágerekből önkéntelenül, sőt észrevétlenül tanulják meg. Nagyon sokat számít a motiváció. Shakespeare-t vagy Goethét lehet, nem ismerik majd, de vonatjegyet és bélyeget adnak majd Fritznek és Johnnynak is.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.