2009. május 13., 10:592009. május 13., 10:59
Kényes téma, a vélemények megoszlanak, van, aki rögtön felkötné az illegálisan letöltőket, van, aki kifejezetten jónak találja, hogy hétköznapi ember számára is elérhető így a filmek, zenék széles skálája. Tény azonban, hogy a film- és zeneipar komoly veszteségről számol be évről évre.
De ha jobban belegondolunk, nem csak őket érinti ez a téma. Ott vannak az on-line újságok, amelyek sokféle próbálkozás után sem tudják meggátolni, hogy egyes anyagokat hivatkozás nélkül átvegyenek más oldalak. Ha hivatkozással veszik át, az is veszteség az adott lapnak, mert az érdeklődő olvasó nem az ő honlapján tölti az értékes időt.
A fotósok sem maradnak ki a sorból, egy-egy jól sikerült kép percek alatt elterjed a világhálón az egyre tökéletesebben működő keresőmotorok segítségével. Segít, ha a fotós saját készítésű logójával látja el az alkotást, de ezzel is több probléma van: ha alig látható, könnyen kivágják a kép sarkából, ha szembetűnőbb helyen van, elveszti a kép az esztétikáját. Egy jó beköpésből pillanatok alatt frappáns idézet lesz, amit rögtön húsz tini tesz ki a blogjára mottóként. Tehát joggal mondhatjuk, hogy semmi sincs biztonságban.
Igaz, hogy anyagi veszteség szempontjából tényleg a film- és zeneipar húzza a rövidebbet. Én azt gondolom, beperelhetnek bármennyi DVD-készítőt, lecsukhatnak akárhány torrentoldal-üzemeltetőt, ez a jelenség nem fog eltűnni, a megosztók, a letöltők mindig megtalálják a módját a törvényes eljárások megszegésének.
Ehelyett inkább abban kellene gondolkozniuk, hogy ne tömegfilmeket gyártsanak, hanem olyan alkotásokat, amire azt mondhatja az átlagember: igen, ezért megéri fizetni. Egy igazi rajongónak minden lemeze megvan kedvenc együttesétől eredetiben, egy igazi filmszerető úgysem fogja csak kamerás mozifelvételről megnézni a kedvenc rendezője legújabb filmjét. Aki meg most nem jár az egyébként nem olcsó moziba, az akkor sem fog, ha nem áll majd rendelkezésére a fájl-letöltés.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok