2009. szeptember 14., 10:312009. szeptember 14., 10:31
S ha már annyira tudsz mindent, és feszt belészólsz az én dolgomba, hogy vigyázz, mert jobbról gyalogos, vigyázz, mert balról szekér, vigyázz, mert hátul egy kamion, vigyázz, mert elöl egy nagy tehénfos, s igazán elmaradhat az effajta alvázkezelés. De te mindig elhárítottál minden ajánlatot. Hol a fejed fájt, hol a gyomrod, hol a nyakad csigolyája, hol a derekad, hol a kisujjad, hol a nagy, hol megjött a menszeszed, hol elment, a legtöbbször pedig egyszerűen kijelentetted, hogy nincs kedved kocsit vezetni. Nem tudom, hogy ezeket a kifogásokat illetően mikor voltál őszinte, és mikor nem, de tény, hogy egy kezemen is megszámolhatom, hányszor álltál kötélnek.
Ha nem így lett volna, az azóta eltelt években nem felejtetted volna el a vezetés legfontosabb tudnivalóit. Például azt, hogy induláskor a gázpedált csak finoman kell megnyomni, érzésből, a kuplungot pedig nem kell egyből kicsapni, mert akkor a manó a hátsó ülésen magára loccsantja a kakaóját, miközben prünnyögni és csuklani kezd. Vagy – ez a leggyakoribb – a motor egyszerűen bedöglik. Mondjuk, otthon, a ház előtt még hagyján, mert ott legfeljebb az öreg Meszes bivalyai bámulnak a szokásosnál hosszabb ideig, hogy mi lehet ez a burrogó, ami felbőg, megrázza magát, de nem halad.
De a városban, mondjuk a jelzőlámpánál, főleg csúcsidőben azért meglehetősen rázós. És kényelmetlen. Az anyázásról nem is beszélve. S ha nem úgy lett volna, már mondás nélkül is tudnád, hogy amikor az aszfaltcsíkról a köves útra kanyarodunk, nemcsak fékezni kell, hanem kapcsolni is, visszafelé, például hármasból kettesbe. Fordított esetben felfelé, hogy a motor ne bömböljön, miközben az óra mánusa mindössze tíz kilométer per óra sebességet mutat.
Azért biztató, hogy egy ideje bevállalsz egy-egy városon kívüli, tizenöt kilométeres távot. Szépen haladsz, és lassan már nem lesz kifogás, sem mentség. Hogy csak akkor, ha melletted ülök, egyedül nem és nem. Tudd meg, hogy nem leszek a kocsisod.
Tehát: amikor vaegy vasárnapon szolgálatos vagy és menned kell, magaddal viszed a macskát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok