2009. szeptember 14., 10:312009. szeptember 14., 10:31
S ha már annyira tudsz mindent, és feszt belészólsz az én dolgomba, hogy vigyázz, mert jobbról gyalogos, vigyázz, mert balról szekér, vigyázz, mert hátul egy kamion, vigyázz, mert elöl egy nagy tehénfos, s igazán elmaradhat az effajta alvázkezelés. De te mindig elhárítottál minden ajánlatot. Hol a fejed fájt, hol a gyomrod, hol a nyakad csigolyája, hol a derekad, hol a kisujjad, hol a nagy, hol megjött a menszeszed, hol elment, a legtöbbször pedig egyszerűen kijelentetted, hogy nincs kedved kocsit vezetni. Nem tudom, hogy ezeket a kifogásokat illetően mikor voltál őszinte, és mikor nem, de tény, hogy egy kezemen is megszámolhatom, hányszor álltál kötélnek.
Ha nem így lett volna, az azóta eltelt években nem felejtetted volna el a vezetés legfontosabb tudnivalóit. Például azt, hogy induláskor a gázpedált csak finoman kell megnyomni, érzésből, a kuplungot pedig nem kell egyből kicsapni, mert akkor a manó a hátsó ülésen magára loccsantja a kakaóját, miközben prünnyögni és csuklani kezd. Vagy – ez a leggyakoribb – a motor egyszerűen bedöglik. Mondjuk, otthon, a ház előtt még hagyján, mert ott legfeljebb az öreg Meszes bivalyai bámulnak a szokásosnál hosszabb ideig, hogy mi lehet ez a burrogó, ami felbőg, megrázza magát, de nem halad.
De a városban, mondjuk a jelzőlámpánál, főleg csúcsidőben azért meglehetősen rázós. És kényelmetlen. Az anyázásról nem is beszélve. S ha nem úgy lett volna, már mondás nélkül is tudnád, hogy amikor az aszfaltcsíkról a köves útra kanyarodunk, nemcsak fékezni kell, hanem kapcsolni is, visszafelé, például hármasból kettesbe. Fordított esetben felfelé, hogy a motor ne bömböljön, miközben az óra mánusa mindössze tíz kilométer per óra sebességet mutat.
Azért biztató, hogy egy ideje bevállalsz egy-egy városon kívüli, tizenöt kilométeres távot. Szépen haladsz, és lassan már nem lesz kifogás, sem mentség. Hogy csak akkor, ha melletted ülök, egyedül nem és nem. Tudd meg, hogy nem leszek a kocsisod.
Tehát: amikor vaegy vasárnapon szolgálatos vagy és menned kell, magaddal viszed a macskát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok