2009. október 06., 10:312009. október 06., 10:31
Első magyarországi látogatásom aztán sok vegyes újdonságot hozott az életembe. Mert itt magyarázták el először, miért beszélünk egy nyelvet, s mi volt a helyzet a határhúzogatással.
Azonban itt láttam először lenyelhető, rágóízű fogkrémet is, olvasztott sajtot és mandulát. Aztán gyermekfejjel ki is találtam, hogy bizony a határhúzogatók miatt nem volt nekem soha hangfelvevő babám, s én utálni fogom emiatt őket, de majd ha nagy leszek, kinn akarok élni, ahol akármelyik nap ehetek téliszalámit.
A sors úgy adta, hogy 13 évesen imám meghallgatásra került, Hódmezővásárhely fogadott be diákjaként, ahol hamar rájöttem, az élet nem fenékig túró(rudi). Két hónap alatt hazakönyörögtem magam a románkönyv s a ká-pácsitáté mellé, amit azóta sem bántam meg. Azóta híven kiállok elméletem mellett, miszerint az ember maradjon ott, vagy legalábbis a közelében annak, ahová született, mert ez így helyénvaló, s különben is, máshol sem kap többet, csak mást.
Ezért néztem ferde szemmel nővéremre s sógoromra, akik eldöntötték, elmennek Magyarba szerencsét próbálni. Bár teóriám mellett híven kitartottam, azért érthető volt, hogy kinn nagyobb esélyük van jobban fizető munkát találni, mint itthon. Szerencsére nem azok az emberek, akik egy hónap után úgy jönnek haza, hogy paprikás krumplit esznek pityókatokány helyett, ezért felkerekedtem meglátogatni őket.
Budapesthez, a nagy magyar fővároshoz közeli Alsónémedi, úgy gondoltam, egy igazi plázacicás, motyós barinős stílusú hely. Ezért voltam kicsit letörve, mikor testvérem bejelentette, baráti társaság érkezik nemsokára. Visszavonulásomat csak az tartotta vissza, hogy a vendégek első e betűjét meghallottam.
„Nem mondtam? Há’ Barótiak!” – közölte sógorom, és másodpercek alatt kiderült: a fél Némedi Erdővidékről van. „Igen, csak az a baj, hogy a lefülelt tolvajok is mind tőlünk vannak…” – egészítette ki az örömhírt testvérem sokatmondó hallgatással.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok