2009. május 20., 11:262009. május 20., 11:26
Nos, én egypár fiatalembert látva, elgondolkoztam, vajon hogy engedték el őket. A legkisebb méretű bandás póló is a térdükig lógott, de annál büszkébben hirdették, ki a kedvenc együttesük. Aztán jelen voltak az ősrockerek, kötelező hosszú haj, bőrnadrág, szintén bandás póló, de véletlenül sem a Tankcsapda, hanem valami durvább, nagyobb külföldi zenekar. Ez az egyértelmű üzenet, hogy nekem ez túl gyenge, de jobb híján meghallgatom.
Aztán ott volt a masszív réteg, azok az egyetemisták, akik minden jelentősebb rendezvényen részt vesznek, mert jó bandázni. Őket onnan lehetett felismerni, hogy a Zanzibar-koncert alatt az előtérben egymásután énekelték a diáknapokról fennmaradt csapathimnuszokat. Képviseltette magát a 40+ is, ők nagy valószínűséggel elemis gyereküket kísérték el, nehogy bajuk essen, na meg ők is kedvelték azért ezt a zenét. A Zanzibar zenéje odavonzotta a rózsaszín csajokat, a kigyúrt, zselés hajú pasasokkal. Egyszóval teljes volt a stílus- és korosztálykáosz.
Az idén húsz éve fennálló Tankcsapda számíthatott erre a közönségre, hisz kizárólag az ismert számait játszotta, önreklám nélkül. A nézőtéren a táncok pont annyira különböztek, mint a stílusok: egy csapat pogózó, derékig levetkőzött banda mellett rövid szoknyás lányok ingatták a fejüket.
Teljesen megdöntötte ez a koncert a Tankcsapdáról kialakult elképzelésem. Tudtam, hogy kezd népszerű, rádióban hallható zenévé válni, de biztos voltam benne, hogy energiát és pénzt még mindig csak a fanatikusok szánnak rá. Talán a Zanzibar miatt voltak nem odaillő emberkék, vagy lehet, hogy bemegyünk egy csini-tini szobájába, és ő Tankcsapdát fog hallgatni? E kettő még mindig nem fér össze az én fejemben, ami biztos, hogy a bandáról kiforrott képem már nem olyan fekete, nem olyan mocskos, nem olyan vad, nem olyan jó.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.