2009. június 22., 10:422009. június 22., 10:42
Ám tudni olyan falu széli kolóniáról is, amely kutyaeledelt eszik vacsorára, köret és kenyér nélkül, savanyúság gyanánt pedig az élet keserűségét rágcsálják mellé. Hiszik és vallják, ez a legfinomabb, és ami fontosabb, a legolcsóbb eledel. No azért nem kell megijedni, nem az ismert márkákat vásárolják, mert az többe kerülne, mint a rendes napi betevő, hanem nyolc-tíz kilós kiszerelésű hulladékhúst.
Egyes meg nem nevezhető áruházak lefagyasztott mócsingokat árulnak kutyaeledel gyanánt. Elvileg ezek jók is a vérszomjas harckutyáknak, és ahogy láttam, az emberek sem vetik meg, különösen a verekedősebb fajta kedveli. Azok, aki ebből esznek, a pitbulléhoz hasonló morgó hangon kommunikálnak. Ha megkérdezzük őket, milyen a hús, egyesek hangosan vicsorítanak, másoknak dühtől habzik a szájuk.
Minden jó, ehető, csak tudni kell elkészíteni – vélik a szakértők. Kicsi odafigyeléssel és magyaros fűszerezéssel komoly pörköltet lehet rittyenteni a kutyaeledelből is, a szociális háló pedig gondoskodik a mindig friss utánpótlásról. A gyerekpénz és a napszám jó adalékanyagnak számít az esténként elfogyasztott kutyaételhez, amely láttán a pavlovi reflex meghatványozódik. A reformkonyha újabb hiteles példájáról van itt szó, amely kitűnő ötletet ad mindazoknak, akik már unják a banánt.
Előfordulhat, hogy komoly hagyománya lesz a kutyahúspörköltnek, és a rusztikus vendéglők puccos nyugati vendégei kézzel-lábbal kapkodják majd, mint helyi, autentikus specialitást. Legyen, hiszen a sok száz éves nomád receptek változatlanul öröklődtek át generációkon keresztül. Csak tudhatnak valamit ezek a séfek, annak ellenére, hogy nevüket az a la carték helyett csak a jóskártyák jegyzik. Persze a klientúra is számít, hiszen a vendég az első. Ha nem a családnak kellene, lehet, nem tennének bele kígyót-békát, de így fontos, hogy a legválogatottabb csemegék kerüljenek a kondérba. Amíg az itt a piros, hol a piros edzés tart, addig ki is fő a friss bogrács. Egy baj van csupán az egésszel, hogy a négylábúak ezúttal kimaradnak a buliból.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.