2009. október 22., 11:122009. október 22., 11:12
Akkor eszem, amikor éhes vagyok, nem pedig akkor, amikor épp időm van rá, mondjuk éppen útközben valahonnan valahová. A következő kellemes program időpontja nem jövő hétvége, már ha akkor nem kell dolgoznom, de még csak nem is holnap: most!
Ez a jelenidejűség egy pillanat alatt szertefoszlik, amint kénytelen vagyok visszatérni a rendes kerékvágásba.
Főképp akkor, ha a kikapcsolódás egyórás repülőútnyira innen történt. Tudván, hogy édesszülém aggódik, leszállás után azonnal felhívom telefonon, hogy közöljem: sem terroristaakció, sem egyéb veszély nem fenyegetett a repülőgépen. Édesszülém pedig vajon mit felel? Talán csak nem azt, hogy isten hozott itthon, édes gyermekem? Vagy éppen azt: Ej, be jó is, hogy hazajöttél? Egyik sem talált.
Édesszülém úgy döntött, inkább segítséget nyújt nekem ahhoz, hogy mihamarabb újra megtanuljam nézni az órámat, figyelemmel követni a híreket, és nehogy még néhány órát abban a boldog állapotban leledzhessek, amikor a tenger lágyan partnak csapódó hullámait figyelve szándékosan eszembe idéztem: vajon mi történik most épp a nagyváradi városháza fényes dísztermében, elképzeltem, hogy épp most mond le a polgármester, illetve szabadfogású birkózásban méretkeznek meg egymással a képviselők, és a gondolatot, egy lelket melengető „a legkevésbé sem érdekel” kövesse valahonnan mélyről, s arcomat egy mosoly, szívemet pedig egy homokon feloldódó hullám simogatásához hasonlóan töltse el az édes apátia minden gyakorlati dolog iránt.
Kedves anyám, megérkeztünk! – mondá a gyermek. Képzeld, feloszlott a kormány! – mondá anyám. Huss! – mondá egy épp felszálló gép a hátam mögött hagyott reptéren, amely ezúttal másokat vitt nyaralni. Valahová egészen máshová. Engem már nem. Engem itt hagyott a feloszlott kormánnyal és a többivel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok