2009. október 23., 12:162009. október 23., 12:16
Húsz évvel az 1989-es közép-kelet-európai rendszervált(oz)ások után ugyanis még mindig arról folyik a vita, hogy a népi demokráciának nevezett rendszert, valójában népnyomorító kommunista diktatúrát fenntartó állam- és karhatalmi (terror)gépezet iratanyagából, azaz múltjából mi jusson nyilvánosságra és mi ne. Azaz tisztázásra annak érdekében, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek.
A hazug kommunista ideológiáktól és áljóléttől megszédített, de inkább megfertőzött közép-kelet-európai társadalom önmegtisztulásának lassú volta akár természetes is lenne, ha az idő többnyire nem azoknak dolgozna, akiknek van takargatnivalójuk. Magyarán, akik felelősek embermilliók sorsának az ismert módon történt alakulásáért; de akik éppen a közelmúlt egyes – például hozzáférhetetlen titkosszolgálati iratok millióiban rögzített – részleteinek eltussolása folytán még mindig óriási befolyással bírnak a politikában, az államvezetésben, az üzleti életben, a sajtóban, a nem kormányzati szervezetekben.
Vagyis a társadalmat irányító intézményekben, és világos, hogy nem áll szándékukban a(z önmagukat) leleplező vagy a hatalmi pozícióktól megfosztó törvények és lépések meghozatala. Részükről ilyen szándékra, netán lépésre számítani ugyanolyan utópia, mint maga a kommunizmus.
Ördögi körben, egyszersmind lelkében és gerincében is sérült posztkommunista rendszerben élünk tehát. Amelyben ők azok, akik hatalmuk, pozíciójuk birtokában mindig és minden körülmények között át tudják menteni magukat, éppen az igazi szociáldemokrácia létrejöttét gátolva.
És mi vagyunk azok, akik a rész- vagy félmegoldásokkal kicsit megelégedve, azok miatt néha kicsit bosszankodva alkotjuk a többnyire a gyomrán keresztül gondolkodó derékhadat. Szovjet fegyveres segédlettel sajnos az 1956-os Magyarországon és Lengyelországban is ez történt, 1989 óta immár fegyverek nélkül (majdnem?) az egész keleti tömbben ez történik. Többek között a be nem fejezett és a hiányzó forradalmak miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok