2009. június 02., 12:232009. június 02., 12:23
Akkor viszont már az ajtón dörömböl a szomszéd, korán kelő bácsika, jó reggelt, mondja, valahonnan jön a víz. Magam is látom – válaszolnám éppen, de amint kilépek a folyosóra, hidegzuhany ébreszt fel végleg – a szó szoros értelmében, és méghozzá nem is máshonnan, mint a lépcsőházi villanykörtéről csorog a tiszta, jéghideg víz a nyakamba. A fölöttünk lévő lakásban történt valami, világosít fel a szomszéd. Nohát, mégis mi? – kérdem naivan, de kiderül, senki nem tudja: az ajtó zárva, bemenni nem lehet.
Nosza, szóljunk a lépcsőházfelelősnek (boldogabb időkben házmester), mondom, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, s bármire megesküszöm, tényleg annak tűnt. Ő azonban szintén nincs otthon, a telefonszámát pedig egyikünk sem tudja. Mire visszamegyek a lakásba, világossá válik előttem, milyen elvarázsolt ötlet volt a kávésbögre: itt bizony nem egy, de száz hozzá hasonló is kevés lenne, hogy segítsen a bajon.
A falakon folyik a víz, a szellőzőből sugárban lövell. Kedvesem félig nyitott szemmel rángatja kifelé a kábeleket a konnektorokból, menti a számítógépet, a kameráját, az LCD-monitorját. Mentőötlet: el kell zárni a főcsapot. Mikor kétségbeesésemben egyedül kezdem a pincébe vezető csapóajtót rángatni – persze sikertelenül –, a földszinten lakónak megesik a szíve rajtam, lemászik, megragadja a fogantyút, s blazírtan kidobja a folyosóra.
A kezében maradt az a százéves ócskavas. Mint kiderül, tulajdonképpen ő az egyetlen a lépcsőházban, aki tudja a házmester telefonszámát, a házmester pedig az egyetlen, aki ismeri a felettünk lévő lakás tulajdonosáét. A zuhogó vizet odabent elzárják, a tulajjal kezet rázunk – sosem találkoztunk még. A lakásunkban úszva jutok el a konyháig némi kávéért. Csengetnek. Az épp alattunk lakó fiatal lány az, náluk is beázott a plafon, de csak most ébredt fel. Bemutatkozunk egymásnak, kávéval kínálnám, ha nem ittuk volna meg mindet. Mérleg: 1 elúszott lakás, 7 új ismerős a lépcsőházban. Közvetlen szomszédaim.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.