2009. november 12., 10:292009. november 12., 10:29
Nemsokára eljön az idő, hogy az egyetemek a húsz darab vonatkedvezmény helyett legalább húsz liter üzemanyagot kell hogy kiállítsanak, habár ezt legfeljebb feketekereskedelemre fogják felhasználni, mert aki megengedi magának, hogy autóval flangáljon a városban diák létére, annak nincs szüksége az egyetem alamizsnájára.
Csak az nem fér a fejembe, hol vannak ezek a statisztikákban szereplő egyetemisták? Akiknek nem kell az albérlet, vesznek egy lakást arra a pár évre, amit itt kell hogy töltsenek, naponta ebédelnek az előkelő éttermekben, s boldogan szórakoznak az egyre népszerűbb klubokban, ahol 10 lejnél olcsóbban egy kávét sem adnak. Mert azt látom, hogy az általam ismert szórakozóhelyek közül rengeteg bezár, átalakul, de a Főtért díszítő Diesel klub például már a kilencvenes években is működött, és most is vígan éli drága életét.
S ha már megvannak ezek az emberek, akik éltetik ezt az egyetemi csicsát, miért nem ismerek egyet sem – azontúl, hogy alapvető utálatomból kifolyólag taszíthatom őket –, hogy meg tudjam kérdezni, hogy kell ezt csinálni? S hogy mindig ilyen volt, vagy csak az anyagi helyzete miatt lett allergiás az olcsó kajára? Azt fel se merném hozni, milyen szakmát választott, mert az újabb statisztika azt is kimondja, nem a szakma számít, hanem a papír, hogy a főnöknek is legyen felsőfokú végzettsége.
Vagy megkérdezném, hova jár szabadidejében? Na jó, a plázán kívül. Sehova? És azon belül? Értem, legalább megnéz egy multiplexes mozit, ha nem más, az angolból ragad valami rá. Vagy mi a véleménye az új Főtérről? Szokott ott találkozni a barátaival? Biztos nem, mert arra nehéz parkolni, különben is, mit lehet csinálni egy téren? Ja, és ne értsem félre, ő nincs a felújítás ellen, csak épp megvárja a sörfesztivált, mert image ide vagy oda, azért a miccset ő is szereti!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.