Bálint Eszter

Bálint Eszter

És a végén senki sem felel

2019. március 04., 10:172019. március 04., 10:21

2019. március 04., 10:172019. március 04., 10:21

Az év végéig elkészül 180 kilométer autópálya – mondta fel a leckét Răzvan Cuc újonnan kinevezett közlekedésügyi miniszter. Hisszük, ha látjuk – válaszolhatnánk, de valljuk be, az eddigi tapasztalataink alapján nemigen tudjuk elhinni. Mint ahogy még számos beruházás megvalósulása kapcsán vannak erős kételyeink, olyan körülmények között, hogy beléptünk már az év harmadik hónapjába, de az országnak még nincs érvényes költségvetése. Büdzsé nélkül pedig nem kezdődhet el a munka.

A kormány fő erejét képező szociáldemokraták (PSD) a napokban kiszámolták, hogy 20 millió euró értékű beruházás késik – a késésért pedig Klaus Johannis államfőt vonták felelősségre, aki az alkotmánybíróságtól kért jogorvoslatot. Az, hogy Johannis akadékoskodik, bizonyára összefüggésben áll azzal, hogy az év végén államelnök-választások lesznek, és ő nagyon szeretne újrázni, így máris megkezdte a kampányát. De az, hogy az országnak március elején még nincs költségvetése, nemigen rajta múlott. A törvény szerint ugyanis a kormánynak legkésőbb tavaly november 15-én be kellett volna terjesztenie a parlament elé a költségvetési törvénytervezetét. Nem tette, és nem is adott magyarázatot a késlekedésre. Így csak találgathatunk, hogy miért kellett annyit dolgozni rajta, amíg – legalábbis papíron – viszonylag jónak tűnő számok jöttek ki.

Azt, hogy ezek a számok a valósággal mennyire vannak köszönő viszonyban, csak azután láthatjuk meg, hogy a büdzsét végre elkezdik gyakorlatba ültetni. Mi mindenesetre gyanakvóan szemléljük, hiszen tavaly sem jött be a szociálliberális kabinet hurráoptimizmusa, és mélyen a várt 5,5 százalékos gazdasági növekedés alatt maradt a valós fejlődés – az Országos Statisztikai Intézet (INS) alig 4,1 százalékos bővülést jelentett be. Sokan kételkednek ugyanakkor abban is, hogy a megemelt bérek és nyugdíjak, illetve a bejelentett beruházások mellett mennyire lesz tartható a maastrichti szerződésben rögzített 3 százalékos költségvetési hiánycél. Tény, hogy ha tovább késik a büdzsé, akkor bőven maradnak el beruházások, és ha nem tudják elkölteni a pénzeket, akkor a deficit sem lesz túl magas. Akad, aki szándékosságot sejt(et) emögött.

Tény viszont, hogy egyelőre mindenki kivár, hiszen, ameddig az országnak nincs költségvetése, a települések sem tudják kidolgozni saját büdzséjüket, ami miatt sok betervezett munkálat fog késni. Amíg nincs büdzsé, az önkormányzatok a tavalyi költségvetés 1/12-ed részéből működnek, de semmilyen új közbeszerzést nem tudnak elindítani, csúsznak az EU-s pályázatok, a különböző programok.

A késlekedést megsínylik tehát a települések, azok lakosai, és a magánszektor is, amely várja a pályázati kiírásokat, hogy jelentkezhessen a beruházások megtervezésére, kivitelezésére.
Az illetékesek közben csak egymásra mutogatnak, a másik szemében keresik a szálkát, a sajátjukban viszont nem veszik észre a gerendát.

Költségvetés természetesen előbb vagy utóbb biztos lesz, csak a többhavi késlekedés okozóinak a felelősségre vonása marad el ezúttal is. Mint ahogy Viorica Dăncilă kormányfő tavalyi fenyegetése is csak a külvilág felé szánt keménykedés maradt, pedig ideig-óráig elhittük neki – vagy legalább hinni akartuk, hogy ha a 2018-as év végéig nem készül el 100 kilométer autópálya, akkor repül az országos közútkezelő társaság éléről az a Narcis Neaga, akinek kapcsán a korábbi „teljesítménye” alapján azt sem igazán értettük, hogy miért került oda vissza.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a napokban „viccországnak” nevezte Romániát. Nem tudunk nem igazat adni neki. Csak az a baj, hogy a poén rajtunk csattan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

A TikTok-AUR-generáció

Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.

Balogh Levente

Balogh Levente

Köszi, bihari magyar politikum, miattatok szégyellem, hogy váradi vagyok

A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.

Makkay József

Makkay József

A fogatlan emberek országa

Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.

Balogh Levente

Balogh Levente

Putyin marad

Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.

Makkay József

Makkay József

Megtűrt vagy száműzött magyar nyelv Erdélyben

Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.

Kiss Judit

Kiss Judit

Anyai pofonok és kényszermunka mínusz 30 fokban

Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar–román együttműködés Iohannisért?

Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.