2009. augusztus 06., 10:472009. augusztus 06., 10:47
Pár éve, mikor megnyitották az első ilyen kolozsvári központot, elmentem csodát látni. Csak addig vigyorogtam, amíg meg nem fordítottam az árcímkét a ruhákon, nagy részük bizony nem az én pénztárcámhoz volt szabva. A világlátott ismerőseim sorra sikítottak fel a híres márkaboltok láttán, én csak pislogtam, mint béka a kocsonyában, mert nem tudtam megkülönböztetni a márkás trikót az oroszpiacitól, csak (ár)címkéről. Az ilyen élményekből elege volt szűk látókörömnek csaknem két évig, múlt héten azonban a szoknyakeresés végső fázisában döntöttem: megnézem a csodaboltokat, mit találtak ki nekem. Magammal hívtam csodajáró barátnőmet idegenvezetőnek, aki már a buszban felvázolta az útvonalat. Az első reakcióm, mikor beléptem, az volt, hogy végignéztem enyhén kopott farmergatyámon, s az akármilyen pólómon. Rögtön rájöttem: enyhén alulöltöztem az alkalomhoz. Úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban. Szinte szégyelltem belépni az üzletekbe, csak akkor jött meg a bátorságom, mikor fejkendős néniket is láttam vászonszatyrokkal a kezükben bámészkodni a csilivili rucik között. Barátnőm természetesen az első boltban megárolta a magának való ínyencségeket. Én meg, mint mikor Erzsi felmegy Pestre, csak jártam a polcok között, s vontam le a következtetéseket: a ruhakészítők szerint a női nem 99 százaléka még mindig anorexiás, sőt ezek a vásárlók úgy is gondolják, hogy szívesen járnak egyformán szabott ruhákban a többivel a lokálpatriotizmus jegyében. A választékról az én szemszögemből ennyit. Azaz dehogyis, ki mondta, hogy nincs választék? Az egyik soron gyorskajálda, másik soron cipőbolt, pizzázó vagy alsóneműbolt. Szóval választhatsz, hogy bánatod kajába fojtod vagy lábfájásba. Amelyik boltban nincs sok vásárló, oda nem kell bemenni, mert drága – avatnak be a plázázás titkaiba. Nekem meg csak pörög az agyam, a szivárvány összes színét látom egyszerre a csillogástól s a méregtől, hogy itt se kapok magamnak valót, kicsit szédülök a parfümbolt mellett, fáj a lábam a járástól, s émelyeg a gyomrom a gyorsbüfé szagától meg az általam utált emberpéldányok látványától. Én igazán megpróbáltam… másodszor is.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.