2009. augusztus 06., 10:472009. augusztus 06., 10:47
Pár éve, mikor megnyitották az első ilyen kolozsvári központot, elmentem csodát látni. Csak addig vigyorogtam, amíg meg nem fordítottam az árcímkét a ruhákon, nagy részük bizony nem az én pénztárcámhoz volt szabva. A világlátott ismerőseim sorra sikítottak fel a híres márkaboltok láttán, én csak pislogtam, mint béka a kocsonyában, mert nem tudtam megkülönböztetni a márkás trikót az oroszpiacitól, csak (ár)címkéről. Az ilyen élményekből elege volt szűk látókörömnek csaknem két évig, múlt héten azonban a szoknyakeresés végső fázisában döntöttem: megnézem a csodaboltokat, mit találtak ki nekem. Magammal hívtam csodajáró barátnőmet idegenvezetőnek, aki már a buszban felvázolta az útvonalat. Az első reakcióm, mikor beléptem, az volt, hogy végignéztem enyhén kopott farmergatyámon, s az akármilyen pólómon. Rögtön rájöttem: enyhén alulöltöztem az alkalomhoz. Úgy éreztem magam, mint elefánt a porcelánboltban. Szinte szégyelltem belépni az üzletekbe, csak akkor jött meg a bátorságom, mikor fejkendős néniket is láttam vászonszatyrokkal a kezükben bámészkodni a csilivili rucik között. Barátnőm természetesen az első boltban megárolta a magának való ínyencségeket. Én meg, mint mikor Erzsi felmegy Pestre, csak jártam a polcok között, s vontam le a következtetéseket: a ruhakészítők szerint a női nem 99 százaléka még mindig anorexiás, sőt ezek a vásárlók úgy is gondolják, hogy szívesen járnak egyformán szabott ruhákban a többivel a lokálpatriotizmus jegyében. A választékról az én szemszögemből ennyit. Azaz dehogyis, ki mondta, hogy nincs választék? Az egyik soron gyorskajálda, másik soron cipőbolt, pizzázó vagy alsóneműbolt. Szóval választhatsz, hogy bánatod kajába fojtod vagy lábfájásba. Amelyik boltban nincs sok vásárló, oda nem kell bemenni, mert drága – avatnak be a plázázás titkaiba. Nekem meg csak pörög az agyam, a szivárvány összes színét látom egyszerre a csillogástól s a méregtől, hogy itt se kapok magamnak valót, kicsit szédülök a parfümbolt mellett, fáj a lábam a járástól, s émelyeg a gyomrom a gyorsbüfé szagától meg az általam utált emberpéldányok látványától. Én igazán megpróbáltam… másodszor is.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.