2009. augusztus 20., 11:232009. augusztus 20., 11:23
Az államfő gondolatmenete roppant egyszerű és világos: a mindenkori Magyarország csak akkor válhat igazán anyaországgá, ha mindenkori államférfiúi, politikusai, lakossága az eddigi úzusnak és vészesen elterjedt felfogásnak véget vetve, az egységes kulturális nemzetben gondolkodik és tesz. Saját és a határon túli nemzetrész érdekében egyaránt.
Főleg olyan körülmények között, hogy az utódállamok szinte kivétel nélkül nemzetállami eszmék valóra váltásán munkálkodnak, köztük is Szlovákia igen hevesen. Sólyom László szavai ilyen szempontból – mégha illuzórikusnak is tűnnek – mérföldkőként értékelhetők, és a magát lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének valló Antall József néhai kormányfő híres kijelentésén is túlmutatnak.
Hiszen Sólyom László feladatot fogalmaz meg. Nem kétséges ugyanis, hogy – gróf Széchenyi Istvánt idézve – nyelvében él a nemzet. Csak Erdélyben ezrével lehetne sorjázni példákat arra, hogy milyen szörnyű a beolvadás üteme ott, ahol nem használható, nem él a magyar nyelv, és ehhez nem kell a lassan eltűnő szórványszigetekre menni, elég a magyarok által sűrűbben lakott vidékeken is szétnézni. Ahol például a közigazgatásban, a pénzügyi vagy üzleti életben majdnem teljesen ismeretlen a magyar szaknyelv.
A kérdés csupán az, hogy a Sólyom László által megjelölt feladathoz fel tud-e nőni a kádári agymosástól és az éppen soros gondtól: a gazdasági válságtól egyformán meggyötört magyarországi társadalom. Egyfelől. Másfelől az, hogy a Magyarországgal szomszédos államok, a politikum, de a lakosság szintjén is – magunkat, nemzeti kisebbségben élő magyarokat is beleértve – meg tudják-e érteni végre, hogy a nemzetiségi sokszínűségben pompázó Közép-Kelet-Európában nemzetállami eszmék megvalósításán fáradozni egyszerűen utópia.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok