Yuppi-üzenetek a krónikus betegek elfogadásáért

Yuppi krónikus beteg fiatalok

A Yuppi egyesület munkatársai, önkéntesei figyelemfelhívó üzeneteket függesztettek ki a kincses városban

Fotó: Oláh-Badi Levente

A krónikus beteg fiatalok által tapasztalt valóságra, nehézségekre próbálta felhívni a figyelmet a Yuppi Tábormozgalom Egyesület csütörtök délutáni kezdeményezése. A kincses városban négy helyszínen kifüggesztett Yuppi-üzenetek főként az elfogadást szorgalmazták. A kezdeményezés céljáról Nagy Kinga, az egyesület munkatársa beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2024. október 04., 14:522024. október 04., 14:52

Színes, betű formájú lufik jelentek meg csütörtökön délután a Yuppi Tábormozgalom Egyesület kolozsvári irodájánál, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektori hivatalánál, a Művész Mozinál és a Cofeels szociális kávézónál. A kezdeményezés céljára rámutatva Nagy Kinga a Krónikának elmondta, már nagyon rég szerették volna kicsit kivinni a „nagyvilágba” a Yuppit, megmutatni, hogy milyen tevékenységeik vannak a táborokon kívül.

Idézet
„A Yuppi emberekből áll, krónikus beteg gyerekekből, fiatalokból és családjukból. Az ő történetükbe szerettünk volna betekintést nyújtani,

hiszen minden üzenet mögött van egy történet, amely egy táborozó fiatalunkról, vagy táborozó családunkról szól” – részletezte az egyesület kommunikációs munkatársa.

Yuppi krónikus beteg fiatalok Galéria

A QR-kódot beolvasva az egyik táborozó történetéről lehet többet megtudni

Fotó: Oláh-Badi Levente

Mint kifejtette, a lufik mellett egy QR-kódot is elhelyeztek, így az érdeklődők többet is megtudhatnak arról, hogy mit rejt az üzenet.

Yuppi krónikus beteg fiatalok Galéria

Nagy Kinga a helyszínen beszélt a kezdeményezés céljáról

Fotó: Oláh-Badi Levente

„A kezdeményezéssel ezeknek az embereknek a valóságára is szerettünk volna rávilágítani, és felhívni a figyelmet, hogy itt élnek közöttünk, és mi az egyesületnél velük foglalkozunk” – részletezte Nagy Kinga, hozzátéve, hogy

három angol és egy román nyelvű üzenetet függesztettek ki az épületek falára:

Bald is bold (A kopaszság merészség), I want to be accepted (Szeretném, ha elfogadnának), Insulin, pump, sensor & phone = diabetes fashion (Inzulinpumpa, érzékelő és telefon = diabéteszdivat) és Orice numai sănătos să fie (Mindegy, csak egészséges legyen).

Yuppi krónikus beteg fiatalok Galéria

A Cofeels szociális kávézó falára is kikerült egy Yuppi-üzenet

Fotó: Oláh-Badi Levente

„Ezek főként az elfogadásra összpontosítanak, hiszen nem feltétlenül kell elítélni egy gyereket, ha használja a telefonját óra közben, mert a vércukorszintjét is ellenőrizheti épp. A kopaszságra vonatkozó üzenet egy fiatal rákbeteg lány történetét rejti magában, aki a diagnózis után lenyírta a haját, és büszke volt erre” – magyarázta a kommunikációs.

Yuppi krónikus beteg fiatalok Galéria

Egy újabb történet tárul az érdeklődők elé

Fotó: Oláh-Badi Levente

Hozzátette, a román mondás arra vonatkozik, hogy minden szülő egészséges gyereket szeretne, a történet pedig egy olyan családot mutat be, amelynek élete megváltozik gyerekük diagnózisa utána, viszont mindent megtesznek azért, hogy vigyázzanak rá, akárcsak a Yuppi egyesület.

Yuppi krónikus beteg fiatalok Galéria

A Sapientia rektori hivatalánál is sokan érdeklődtek a lufik céljáról

Fotó: Oláh-Badi Levente

Nagy Kinga az idei négy táborukról is beszélt lapunknak, kiemelve, hogy a testvéreknek, családoknak, és diabéteszes fiataloknak szóló hosszabb táborok nagyon jó hangulatban teltek, akárcsak a krónikus beteg gyerekeknek és családjaiknak szervezett, egy hétvégét felölelő esemény. „Én a testvértáborban önkénteskedtem, és a gyerekek annyira élvezték, hogy a végén már nem is akartak hazamenni.

Idézet
A családi táborban is jó látni, ahogy a szülők egymásra találnak, és megpróbálják megosztani a nehézségek terhét” – magyarázta az egyesület munkatársa.

A soron következő tevékenységek kapcsán azt is elmondta, nemsokára találkoznak önkénteseikkel, akiknek minden évben megköszönik, hogy velük voltak, ezt követően pedig egy kórházban próbálják megteremteni a tábori hangulatot a beteg gyerekek számára.

A Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011-ben jött létre, azóta ingyenes élményterápiás táborokat biztosít a rákbeteg, diabéteszes vagy más autoimmun betegségben szenvedő gyerekeknek és fiataloknak, valamint családjuknak. A kezdetektől fogva 1722 gyerek, kamasz és családjuk, 1457 önkéntessel együtt 32 táborban és 13 online tevékenységen vett részt. A Yuppi az első olyan romániai tábor, amely az élményterápia módszerét használja: a tevékenységek – mászás, evezés, lovaglás, íjászat – segítik a gyerekeket és kamaszokat újra felfedezni önbizalmukat, növelik függetlenségüket, és alapvető érzelmi erőforrásokat biztosítanak számukra a betegség elleni küzdelemben.

korábban írtuk

Önbizalmat és bátorságot adott a krónikus beteg fiataloknak a Yuppi új projektje
Önbizalmat és bátorságot adott a krónikus beteg fiataloknak a Yuppi új projektje

A Yuppi lehetőséget ad arra, hogy ne betegnek, hanem normális embernek érezd magad, aki élvezheti az életet – hangzott el a #IAmMyAdvocate (Én vagyok a saját szószólóm) című kampány kiértékelő sajtótájékoztatóján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 03., csütörtök

Jövőre már országos takarítási nap is lesz

Döntő házként fogadta el szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely országos takarítási nappá nyilvánítja minden év szeptemberének harmadik szombatját.

Jövőre már országos takarítási nap is lesz
Jövőre már országos takarítási nap is lesz
2024. október 03., csütörtök

Jövőre már országos takarítási nap is lesz

2024. október 02., szerda

Elon Musk Romániában kísérletezik egy globális űrszabvány megváltoztatása érdekében

Romániában folytat kísérleteket Elon Musk műholdas cége, a Starlink, hogy bebizonyítsák: egy, az 1990-es évekből származó globális szabály, amely technikailag korlátozza az új generációs, nem geostacionárius műholdakat, enyhíthető.

Elon Musk Romániában kísérletezik egy globális űrszabvány megváltoztatása érdekében
2024. október 02., szerda

Elrajtolt a fiatalok ingyenes uniós vonatbérletprogramja

Megnyílt az európai uniós ingyenes vonatbérletprogram legújabb pályázati fordulója, amelynek keretében 35 500 ingyenes bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.

Elrajtolt a fiatalok ingyenes uniós vonatbérletprogramja
2024. október 02., szerda

Az aradi vértanúknak állít emléket az idei Nemzeti Vágta

Pénteken kezdődik az idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta Szilvásváradon, a Lipicai Lovasközpontban – hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.

Az aradi vértanúknak állít emléket az idei Nemzeti Vágta
2024. szeptember 30., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél: hóekére is szükség van a Fogarasi-havasokban (Videó)

Két centiméteres a hóréteg a Fogarasi-havasokban levő Bilea-tónál, és jelenleg is havazik – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

A hegyekbe megérkezett a tél: hóekére is szükség van a Fogarasi-havasokban (Videó)
2024. szeptember 30., hétfő

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) vasárnap a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája, amely a tervek szerint jövőre visszahozza a Földre az ott ragadt két amerikai űrhajóst, Butch Wilmore-t és Suni Williamst – közölte a NASA és a SpaceX.

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a SpaceX Crew Dragon űrkapszulája
2024. szeptember 28., szombat

A mesék titkáról beszélt Süsü, a sárkány ikonikus hangja

Süsü, a sárkány ikonikus hangja, Bodrogi Gyula gyermekként szerzett, felnőttként őrzött kincsnek tartja a meséket. A Nemzet Színésze a Csukás Meserádió összeállításában osztotta meg gondolatait a mese örök érvényűségéről.

A mesék titkáról beszélt Süsü, a sárkány ikonikus hangja
2024. szeptember 28., szombat

Szörnyen drága a halloweenparti a Drakula által „elkobzott” erdélyi kastélyban

Idén is halloweenpartit szerveznek a törcsvári kastélyban, melyet természetesen továbbra is Drakula-őrület övez, főleg a beöltözött rémségek ijesztő-szórakoztató seregei által uralt október végi-november eleji időszakban.

Szörnyen drága a halloweenparti a Drakula által „elkobzott” erdélyi kastélyban
2024. szeptember 27., péntek

Vincent van Gogh festményeit öntötték le zöldséglevessel

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

Vincent van Gogh festményeit öntötték le zöldséglevessel
2024. szeptember 27., péntek

Közösségi erő eredménye a Kolozsváron megnyíló Mesekuckó könyvtár

Közel 10 ezer kötetet és rendszeres programokat kínál majd a hétvégén Kolozsváron megnyíló családbarát könyvtár, amely a Mesekuckó közösségi könyvkölcsönző és a Heltai Könyvtár egybeolvadásával jön létre.

Közösségi erő eredménye a Kolozsváron megnyíló Mesekuckó könyvtár