Az epifánia ünnepe először a 3. század végén jelent meg keleten, majd a 4. században nyugaton, mindig január 6-án. Mivel a 4. századtól Jézus születésének ünnepe, a karácsony keleten és nyugaton is elkülönült az epifániától, a vízkereszt ünnepe azóta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn. (Az epifánia kifejezés a görög vallásban egy isten váratlan és érezhető, jót hozó megjelenése, a római császárkultusz idején az uralkodó, azaz a megtestesült isten ünnepélyes látogatása volt.)

Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Máté evangéliuma (Mt 2,1-16) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Judeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király gonosz szándékkal Betlehembe utasította őket; itt meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak.

A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar - azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. A háromkirályok hálás témául kínálkozott a festőművészetnek, híres alkotás például Albrecht Dürer és Ferenczy Károly Háromkirályok című festménye is.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Megkereszteltetésének emlékére keleten ezen a napon osztották a keresztség szentségét, és áldották meg a vizeket, főleg a Jordánt és a Nílust.

A házszentelés (benedictio domorum) szertartása arra emlékeztet, hogy Jézus jelenlétével kitüntette, megszentelte a kánai házat.

Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése. Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, melynek utolsó két sora így hangzik: „Szép jel és szép csillag/Szép napunk támad.”

Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, minden betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.