Gyógyításra vagy akár társadalmi csoportok ellenőrzésére is felhasználható a hálózatelmélet, hiszen a 21. a hálózatok százada. Nehéz megérteni a társadalmat, ha nem értjük a hálózatát – hangzott el Barabási Albert-László csíkkarcfalvi származású tudósnak, a Northeastern, a Harvard Egyetem valamint a CEU professzorának Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum előadócsarnokában elhangzott szerda esti előadásában.
2013. október 31., 17:082013. október 31., 17:08
A világhírű tudós háromféle hálózatról beszélt: az internetről, mint kommunikációs hálózatról, az emberi sejtről, amely fehérjék hálózataként írható le, valamint a társadalmi hálózatról, amelynek mi, emberek valamennyien tagja vagyunk. Mint részletezte, a “hálózati gondolkodás” Karinthy Frigyes 1929-es Láncszemek című novellájában jelent meg: az író fogadást ajánlott, hogy egy számára ismeretlen emberhez legfeljebb öt másik emberen keresztül jut el úgy, hogy az egyik személyes ismerőse. Hozzáfűzte: Karinthy ráadásul ráhibázott: a 60-as években ugyanis az Egyesült Államokban tudományos kísérletek igazolták, hogy a Földön bármely ember kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül.
Mint a tudós rámutatott, a hálózat csomópontok és az azokat összekötő „huzalok” összessége. A hálózatok megjelenése ugyanakkor nem egy folyamat természetes következménye, hanem egy úgynevezett kritikus pillanatban történik, amikor a különböző csomópontok és azok kapcsolódási szálai között kellően nagy számú kapcsolat jön létre.
Milyenek a hálózatok?
Mint részletezte, először Erdős Pál és Rényi Alfréd publikált egy cikket a hálózatokról, azonban akkor még úgy gondolták, a hálózatok véletlenszerűen alakulnak ki, hiszen nem állt rendelkezésükre kellő adatmennyiség ennek ellenőrzésére. Kifejtette: kutatásaikból kiderült, a hálózatoknak vannak belső törvényeik. A kutatás területének a világhálót választották, ugyanis 10 a 12-ik hatványon (vagyis 10000000000000) digitális oldal található benne és pontosan feltérképezhető. A feltérképezésre egy szoftvert, segédprogramot használtak. Eredményként azt kapták, hogy a világháló szerveződése nem demokratikus, ugyanis néhány nagy csomópont tartja össze az egészet. Ilyen oldalak a keresésre használt Google vagy a Facebook közösségi oldal. A világhaló, illetve valamennyi hálózat szerkezetét egy hatványfüggvény írja le. Szemléltetésként elmondta: ha a hálózatok véletlenszerűen szerveződnének, inkább egy autópálya hálózatra hasonlítanának, amely nagy városokat köt össze, ehhez képes azonban inkább a repülőterek hálózata modellezi őket. A légikikötők esetében van néhány nagyobb csomópont, amely a forgalmat irányítja és vannak kisebb repülőterek, amelyek csak a célforgalmat fogadják. Hozzátette: a világhálót és internetet nem kell összetéveszteni, ugyanis utóbbi a számítógépek és az őket összekötő huzalok összességéből áll, fizikai valóság, míg a világháló az internet segítségével elérhető tartalmat jelöli.
A hálózatok ereje
Barabási Albert-László ugyanakkor kifejtette: a hálózatok nem csak a világhálón, hanem az emberi sejtben is megjelennek, a sejt működéséért felelős fehérjék ugyanis épp ilyen hálózatot alkotnak. Hozzáfűzte a kezdeti feltételezésekkel szemben a valódi hálózatokat folyamatos növekedés jellemezi. Ráadásul nem véletlenszerűen, ugyanis az új csomópontok szeretnek a nagyobb csomópontokhoz kapcsolódni. A hálózatokat ugyanakkor robusztus szerkezet jellemzi, amely hozzájárul ahhoz, hogy kiküszöbölje a véletlen hibákat. A hálózat csak akkor esik szét, ha a kapcsolatok megszűnése elér egy kritikus állapotot. Az úgynevezett skálafüggetlen hálókat nagyon nehéz megsemmisíteni, ha nem ismerjük a struktúrájukat. Célzott támadással, a legfontosabb csomópontok kilövésével azonban el lehet ezt érni.
Miként lehetne irányítani a hálózatokat
A professzor ugyanakkor elmondta: a tudósokat a kontroll kérdése foglalkoztatja, azaz, hogy miként lehetne ellenőrizni és irányítani a hálózatokat. Gyógyításban az a feladat, hogy megtalálják a sejten belül azokat a pontokat, amelyekkel irányítani a sejtet irányítani lehet, hiszen ezzel a módszerrel számos betegséget, köztük a genetikai betegségeket is gyógyítani lehet. Ugyanígy hasznos lehet egy intézmény vezetésekor a hálózatelmélet alkalmazása, hiszen ennek segítségével meg lehet tudni, hogy egy vállalaton belül kiknek kell elmondani a cég számára fontos információkat, hogy azt mindenki megtudja. Hozzáfűzte, kutatócsoportja végzett kutatást a társadalom kontrollálásáról is, de ezzel leálltak mindaddig, amíg a társadalom nincs tisztában ennek következményeivel.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!