Idén új helyszínen szervez kolbásztöltő fesztivált – immár tizenegyedik alkalommal – az ASIMCOV háromszéki vállalkozói szövetség.
2013. szeptember 30., 15:412013. szeptember 30., 15:41
2013. szeptember 30., 16:172013. szeptember 30., 16:17
Bagoly Miklós Levente, a szövetség elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be: eddig minden évben májusban töltötték a kolbászt, idén áttették az időpontot október 12-re, mert ez közelebb van a disznóvágások időszakához. Mint elhangzott, a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokból a város központjába költöztetik a rendezvényt, a korzón állítanak fel két hatalmas sátrat, ahol a járókelők is betekintést nyerhetnek a kolbásztöltés folyamatába. A verseny szabályzata nem változott: a benevező csapatok 300 lej részvételi díjért cserébe kapnak tíz kilogramm húst, tizenöt méter kolbászbelet, asztalt, tálat és hat szurkoló számára tiszteletjegyet.
A versenyzők viszik magukkal a fűszereket, díszítik az asztalukat. Eddig harminc csapat nevezett be, de ötvenre számítanak. A szakmai zsűri az asztal küllemét, a kolbász ízét és állagát pontozza. Bagoly Miklós Levente hangsúlyozta, céljuk a helyi gasztronómia népszerűsítése, értékelik a helyi recept szerint, pirospaprika nélkül készült „sápadt” kolbászokat. A fődíj egy négyszemélyes külföldi kirándulás, illetve a békéscsabai kolbászfesztiválon való részvétel. Október 13-án, vasárnap ugyanazon a helyszínen megszervezik a töltött káposzta fesztivált is. Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátók Szövetségének (SVESZ) elnöke elmondta, tavaly szerveztek először töltöttkáposzta fesztivált, és mivel sok pozitív visszejelzés érkezett, idén is sort kerítenek rá.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!