Fotó: Bekő Csaba
A kígyó fejét is magával vitte a kórházba az a férfi, akit Kommandón mart meg egy vipera az elmúlt héten – számolt be az esetről Nagy-Demeter István.
2014. július 22., 16:322014. július 22., 16:32
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője azt mondta, a szakemberek továbbra is javasolják, hogy a kígyómarások áldozatai ártalmatlanítás után vigyék be kórházba a támadó hüllőket a pontos azonosítás érdekében.
Legutóbb, tavaly egyik áldozat egy egész hüllőt magával vitt az egészségügyi intézménybe. A 42 éves lisznyói férfi a mentő kiérkezése után azonnal megkapta a szérumot és azután szállították be a sepsiszentgyörgyi kórházba, ahonnan egyórás megfigyelés után saját felelőségére távozott.
„Ilyen esetekben általában 24 óráig áll megfigyelés alatt az áldozat” –mutatott rá a szóvivő. Elmondta, a kórháznak megfelelő mennyiségű szérum áll rendelkezésére az ilyenszerű esetek kezelésére, azonban nagyon fontos a gyors és hatékony beavatkozás érdekében már a 112-es hívószámon közölni a kígyómarást, hogy felkészülten érkezzen a mentőkocsi. Háromszéken évente átlagosan 3-4 kígyómarást jegyeznek a kórházban, és ebben az évben eddig két vipera és egy azonosítatlan kígyó mart meg embert.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.
szóljon hozzá!