Több városban szerveznek diákoknak szóló programokat

Erdély több városában, a kincses városban, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkban is megszervezik a diáknapokat, amelyek változatos sport--, kulturális és szórakoztató programokkal várják a fiatalokat.

Hírösszefoglaló

2013. május 07., 16:142013. május 07., 16:14

2013. május 07., 21:092013. május 07., 21:09

Május 8-tól 12-ig tart a Kolozsvári Magyar Diákszövetség által huszadik alkalommal szervezett rendezvény, meg Erdély legnagyobb diákfesztivála, a KMDSZ Diáknapok. Az egyetemisták színes pólókban és hangos csatakiáltásokkal veszik birtokba a kincses város tereit, sportpályáit és szórakozóhelyeit. Idén 48 csapat mérkőzik meg a legjobb kolozsvári egyetemistacsapat címéért, minden csapat népes szúrkolótáborral is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy megközelítőleg 4000-en fordulnak meg a rendezvényen. A csapatok mellett, akik már év elejétől hevesen készülnek az eseményre, a 120 tagú szervezőcsapat arra törekedett, hogy minél színesebb és érdekesebb programot állítsanak össze. Lehoczki Tünde főszervező elmondta, hogy idén sem fog unatkozni az a többszáz diák, aki résztvesz a rendezvényen, mivel a sport tevékenységek mellett a csapatok kulturális és kreatív, szórakoztató programokon is összemérhetik tudásukat, ügyességüket, rátermettségüket.

Pénteken kezdődik és május 19-ig tart Háromszék legnagyobb és legrégebbi ifjúsági vetélkedője, a Háromszéki Diáknapok  Kovászna Megye Tanácsa, a  Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület önkénteseinek közösen szervezésében. A rendezvény célja, hogy a 14-25 éves háromszéki fiataloknak lehetőséget teremtsen a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, a társadalomban való aktív részvételi igényüket kialakítsa, csapatvezetőket és diákszervezőket neveljen ki, akik az önkéntesség jegyében személyiségüket formálják és kisközösségeket építenek. A márciusi benevezés alatt 500 fiatal iratkozott be a 20 fős csapatoknak meghirdetett májusi vetélkedőre. A  17 sepsiszentgyörgyi és 8 KOBAKÉ (Kovászna, Barót és Kézdivásárhely) csapat előselejtezőn mérte össze szervezői tudását. A bejutott csapatok a májusi vetélkedőn, Sepsiszentgyörgy különböző bel- és kültéri helyszínein, felvonulás, sport, majális, helyvadászat, városi túra, kulturális- és tudományos versenyszámok keretében mérik össze tudásukat, rátermettségüket és kitartásukat „Háromszék legügyesebb diákcsapata\" címért.

Május 8-án kezdődnek Csíkszeredában a változatos rendezvényekben bővelkedő Ifinapok. A négy nap programjába bekapcsolódó fiatalok különleges élményekkel gazdagodhatnak, hiszen a szervezők idén is rendkívül szerteágazó rendezvényekkel rukkoltak elő. A Hargita Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, a Csíki Diáktanácsok Egyesülete, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak hallgatói önkormányzata által szervezett eseménysorozat ma reggel kilenc órától a Szakszervezetek Művelődési Házában – a fiatalokat megszólító – állásbörzével indul. Délelőtt tíz órától a szervezők a városi sportcsarnokhoz várják mindazon – nemcsak ifjú – érdeklődőket, akik részt kívánnak venni a másfél kilométeres távon lebonyolítandó futóversenyen. Csütörtökön a kerékpáros magasugrás – ollie meter contest – kap főszerepet a Szabadság téren. Ezzel párhuzamosan a Renegade Café teraszán Élő Könyvtár várja a különböző szakterületek képviselőivel való kötetlen beszélgetésre vágyókat. Péntek ugyancsak a sport és a kikapcsolódás napja, délután a Sutában lévő paintball-pályán csapnak össze a jelentkező csapatok.

Szintén május 8-11. között szervezi meg a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség a XVI. Marosvásárhelyi Diáknapokat és Diákfesztivált. Az eseményre összesen 40, plusz egy veterán csapat jelentkezett, és mintegy 2000 ember vesz részt rajta összesen. Újdonság az idei programban, hogy 15 év után először ismét lesz paintball, illetve először szerepel az asztalitenisz. A szervezők a program összeállításánál figyeltek arra, hogy a szórakozás mellett az ügyességi és sport feladatok egyforma arányban szerepeljenek. Az idei rendezvénynek egyébként ismét van egy témája, a vikingek, akiknek az életmódját megpróbálják minél inkább beépíteni a különböző próbákba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry