Szívdobogtató a nők számára a piros szín

Jobban tetszik a nőknek a piros színt viselő férfi – állapították meg német kutatók. Kulturális különbségektől függetlenül a piros szín mélyen gyökerező viselkedésmintákat aktivizál a nőkben – hangoztatják a pszichológusok a Journal of Experimental Psychology: General című szaklapban.

2010. augusztus 05., 10:592010. augusztus 05., 10:59

„Korábban úgy vélték, a piros szín csak a nőket teszi szexivé, eredményeink szerint azonban ugyanez érvényes a férfiakra is” – mondta el Andrew Elliot, a müncheni és rochesteri egyetem közös tanulmányának vezetője. A vizsgálat során a kutatók 25 egyetemista férfinak és 288 egyetemista nőnek mutattak férfiakról készített fotókat.

A képeken szereplők piros vagy egyéb színű pólót viseltek. A fotók egy részének csupán a kerete volt piros árnyalatú. A vizsgálati személyeknek osztályozni kellett, mennyire tartják vonzónak és szexuálisan kívánatosnak a látott férfit. A férfi résztvevők számára a szín semmilyen jelentőséggel nem bírt. A nők azonban másképpen reagáltak: függetlenül attól, hogy a képen szereplő férfi piros felsőt viselt, vagy csak a kép kerete volt piros árnyalatú, a kilencfokú skálán vonzalom tekintetében átlagosan egy ponttal többet adtak neki. Ezeket a férfiakat emellett magasabb presztízsűnek is tartották.

Elliot szerint a nők úgy vélik, a pirosat viselő férfi magasabb státusú, több pénzt keres és magasabbra jut a társadalmi ranglétrán. A kutatásban részt vevő német, brit, amerikai és kínai nők hasonló módon reagáltak. A tudósok kiemelték: a piros szín más főemlősök, például a mandrillok és a páviánok esetében is a hímek dominanciájának jele. Ez a szimbolika az emberi kultúrtörténetben az ókortól napjainkig jellemzően megjelenik. Jó példa erre a vörös szőnyeg, amelyet gyakran használnak prominens személyek köszöntésekor. „A nőknél a piros szín látványa minden bizonynyal valamilyen mélyen gyökerező biológiai dolgot hoz felszínre. A színeknek jelentése van, a tudtunk nélkül erősen befolyásolják a viselkedést és az észlelést” – hangsúlyozta Elliot.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján
2025. július 03., csütörtök

Bölényborjút kapott lencsevégre az erdészet kamerája

Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.

Bölényborjút kapott lencsevégre az erdészet kamerája
2025. július 03., csütörtök

Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton

Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.

Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton
Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton
2025. július 03., csütörtök

Elkezdődött a VIBE fesztivál a Maros-parton