Sterczer Hilda gyászfeldolgozásáról szól majd a játékfilm
Fotó: Csudai Sándor
Profi és amatőr színészeket keresnek Erőss Zsolt hegymászó özvegyének gyászfeldolgozásáról szóló nagyjátékfilmjéhez – osztotta meg a felhívást Facebook-oldalán Csoma Sándor, az alkotás rendezője.
2020. december 08., 22:022020. december 08., 22:02
A Szabadszínész platform bejegyzése szerint a következő karakterek jelentkezését várják (az életkor a karakter életkora):
Jelentkezni keddig lehet szabadszínész profillal és előfizetéssel, a játszandó karakter megnevezésével a casting@szabadszinesz.hu e-mail címen. A színészkereső platformon kérik, hogy az érdeklődők adják meg szabadszínész-profiljuk linkjét, és írják be a levél tárgyába: casting/1201/gc/95.
Csoma Sándor a Nemzeti Filmintézet fiatal alkotókat támogató Inkubátor programjának egyik nyerteseként kap gyártási támogatást a nagyjátékfilm megvalósítására. A budapesti alkotó a Krónika megkeresésére korábban elmondta, a gyász nehézségeiről, a gyászfeldolgozás folyamatáról pontosan és inspirálóan tud beszélni Sterczer Hilda története. Rámutatott, ahogyan Zsolt a lábamputációja utáni mélységből jutott fel a legnagyobb magasságokig, úgy Hildának a férje halála okozta megsemmisülésből sikerült végül talpra állnia.
– hangsúlyozta a rendező. A tervek szerint 2022-re elkészülő film műfaja dráma lesz, megtörtént eseményeket dolgoz fel, de fikciós formában. Sterczer Hilda karaktere kapcsán egy erdélyi színésznővel, Pál Emőkével kezdtek el beszélgetni, próbálni. De az alkotó szerint a szereplőválogatás még nagyon sok mindentől függ majd, így egyelőre nincsenek felkért színészek.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!