Rotyogott a lekvár a marosjárai plébánia szilvájából

•  Fotó: Bakó Zoltán

Fotó: Bakó Zoltán

Immár negyedik alkalommal szervezték meg Marosjárában a tréfásan-tévesen vagy szándékosan szilvafőzőnek nevezett fesztivált.

Bakó Zoltán

2016. szeptember 27., 12:082016. szeptember 27., 12:08

A Gernyeszeg községhez tartozó, dombok között megbújó település hétvégi rendezvényén látogató sok volt, szilvalekvár alig, de ez persze nem a járaiak, hanem a tavaszi fagyhullám vétke. A lekvárfőzés ötletét ezelőtt négy évvel a magyarországi testvértelepülés, Demecser küldöttségével közösen találták ki, s ha valami már egymás után háromnál többször megtörténik, azt nyugodtan nevezhetjük hagyománynak – mondták az ötletgazdák, köztük a demecseriek vezetője, Kiss Gyula volt polgármester.

Hogy miért szilva? Nos azért, mert ebben a völgyben hagyományosan sok szilva termett. Szándékos a múlt idő, ugyanis amióta a fesztivál fut, alig volt olyan év, amikor bőséges szilvatermést szüreteltek volna Járában. Olyan esztendő is akadt, amikor Bátosról kellett gyümölcsöt vásárolniuk, hogy a fesztivál címadó gyümölcsének hiánya miatt ne valljanak szégyent.

Majd ha fagy

Az idén tavasszal fagyhullám söpört végig a falun, emiatt aztán alig volt valami termés – osztotta meg lapunkkal a község polgármestere, Kolcsár Gyula. Aztán kiderült, mégiscsak maradt valami a plébánia kertjében, azt ugyanis, mivel mellékvölgyben helyezkedik el, elkerülte a fagyhullám. Ezért történt, hogy a fesztiválon főként a plébánia szilvájából főzték a lekvárt. Egyetlen üstben rotyogott a szilva, s a kavaró kezelője, Kapás Margit elmondta, a plébánia gyümölcse rotyog a rézüstben, s a főzést már egy héttel korábban elkezdték, hogy legyen a látogatóknak lekvár, ha vásárolni is akarnak a kóstoláson kívül.

Összesen 150 kilót főztek ki egy hét alatt, éjjel-nappal, ehhez jön még az az ötvenkilónyi, jelenleg még csak „kotyó”, ami most fő az üstben, de abból csak valamikor délutánra lesz lekvár – mondotta el az üst avatott kezelője a déli órákban. Lehet, hogy délutánra elfogy a lekvár, de a későn jövőknek azért marad még egy kis szilvatermék – cseppfolyós állapotban. Ebből is vásárolhatnak, s majd ha fagy, jó lesz melegítőnek a szilvórium.

Ekkor derült ki a huncutság, hogy nem véletlenül vagy tudatlanságból nevezték el a fesztivált szilvafőzőnek, és nem szilvaízfőzőnek. Ezt is, azt is főzik, csak a végtermék más, mint ahogyan a célfogyasztó is. Ha aztán véletlenül nem lesz szilva, előveszik a tavalyi, tavalyelőtti vagy akár a 12 évvel korábban főtt szilvóriumot – ilyen is kapható a sátrakban, s fogalmat alkothat a látogató, mi minden finomságot lehet készíteni szilvából. Akadt egyébként almából készült nedű is, de azt furcsamód nem almáriumnak hívták.

Nyolc óra kavarás

Idén két másik rendezvény miatt a korondi fazekasok nem tudtak eljönni, mondta el a polgármester, pedig hát az igazi szilvalekvár mázas cserépedénybe kívánkozik. De azért a befőttesüvegek mellett volt szép számban korondi fazékban tárolt, babos-kockás kendővel lekötött bögre, igazolásképpen, hogy a szervezők időben gondoskodtak a „göngyöleganyagról”. A legkisebb, alig féldecis-decis mérettől el egészen a kilósig.

Ami pedig a jó szilvalekvár „titkát” illeti, a plébánia üstkezelője elmondta, nincsen abban semmi titok. A magozott szilvát berakják az üstbe, idén épp a húsos szilvát, mert a besztercei megsínylette a fagyot, s nyolc órán keresztül kavarják. Cukrot egy kristálynyit sem tesznek bele, s ez a biotermék évekig eláll a cserépfazékban minden tartósítószer nélkül. Mindennek a titka, hogy legyen az üst mellett állónak ideje és türelme nyolc órán keresztül kavarni. A tavalyi termésből főtt lekvárt árult Szatmári Lajos és Szabó Sándor helyi termelő. Utóbbi a saját termésű zöldségeit, kézimunkáit is „piacra vitte”, s ennek meg is lett a haszna: két elismerő oklevelet is kapott, egyiket a lekvárért, a másikat a legszebb kézimunkáért.

A demecseriek idén is a Citrom Band fúvószenekarral együtt érkeztek, ez a zenekar nyitotta a fesztivált a két himnusszal, majd a Szózat megzenésített változatát játszották el. A színpadon sorra léptek fel a helyi és környező települések tánccsoportjai, a művelődési ház előtti téren lacikonyhák, árusok sátrai sorakoztak. Később fellépett Takács Attila népdalokkal, Kóbor Andrea, a Vecker együttes és a Retro Borszék Band. Az esti tűzijáték után pedig DJ Kleinnal lehetett éjszakába nyúlóan szórakozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra