A fafaragás, a vesszőfonás és a patkolókovácsolás munkafolyamatába nyerhettek betekintést mindazok, akik a szombati havi vásárra kilátogattak a csíkszeredai Szabadság térre.
2015. június 21., 19:202015. június 21., 19:20
A Hargita Megyéért Egyesület által szervezett Mesterségem címere című rendezvényen Jakab Árpád patkolókovács, Ráduly János vesszőfonó és Török Csaba fafaragó ismertette meg a főként gyerekekből, fiatalokból álló közönséggel a szakmáját. A bátrabbak ki is próbálhatták, hogyan kell kosarat fonni vagy a „székely mütyürt” kifaragni.
A zetelaki Jakab Árpád magyarországi tanulmányait követően hazatért szülőföldjére, és a Székelyföldön hiányszakmának számító hivatást választott magának, ő a térség egyetlen „vándorló” patkolókovácsa.
A patkolás mesterség és egyben tudomány is, hisz azon túl, hogy a kovácsnak kitűnően kell bánnia a fémekkel a megfelelő patkó kialakítása érdekében, ismernie kell a ló patájának működését, anatómiáját is. A patát minden patkolás előtt megfelelő méretűre kell csökkenteni.
A mindössze 23 éves fiatalemberről egyébként A szerencse kovácsa címmel készült portréfilm, amely elnyerte a Szatmárcsekén tavaly első alkalommal megrendezett Kulturális Filmek Fesztiváljának fődíját.
A siménfalvi Ráduly János elmondta: négy generáció óta adódik szülőről gyerekre a kosárfonás tudománya, de már az unokáját is tanítja a mesterségre. Nemcsak kosarat készít vesszőből, hanem kerti bútorokat, ágyat, szekrényt, sőt még kerékpárt is. Nagyon fontos a fonáshoz használt vesszőköteg kiválasztása, hisz a szép munkához csak hibátlan minőségű vessző alkalmas.
Ahhoz, hogy könnyen hajlítható legyen a vessző, alaposan be kell áztatni. A vesszőn kívül csak vágószerszámra és gondolkodásra van szükség, a formák variációja szinte végtelen – magyarázta érdeklődésünkre.
A csíkszeredai Török Csaba több mint négy évtizede fafaragással foglalkozik, alapító tagja a Romániai Népművészeti Szövetségnek, ugyanakkor a Varga Károly Faragóegylet elnöke. Munkái nagyrészt megrendelésre készülnek, készít bútort, székely kaput, kopjafát, címereket, szobrokat és egyéb, népi motívumokkal díszített használati és ajándéktárgyakat. Faragásaival számtalan hazai és külföldi kiállításon vett részt, alkotásai eljutottak az Amerikai Egyesült Államoktól egészen Japánig.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.
szóljon hozzá!