Mintegy százötven, a sepsiszentgyörgyi Őrkőn lakó gyerek mutatta be karácsonyi műsorát, majd díszítette fel a közösség fenyőfáját a sepsiszentgyörgyi roma multifunkcionális központban. A Gyulafehérvári Caritas helyi fiókszervezete és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola munkatársai közösen szervezték meg az őrkői gyerekek ünnepét.
2013. december 18., 16:562013. december 18., 16:56
A rendezvényen az iskola diákjai karácsonyi műsort mutattak be, majd feldíszítették az ajándékba kapott karácsonyfát, az általuk készített füzérekkel, gömbökkel, lámpásokkal. Az előkészítő osztályosoktól a végzős nyolcadikosokig mindenki szerepelt: a kisebbek énekeltek, szavaltak, a nagyobbak pedig élő betlehemest játszottak.
Hubbes Kinga, a háromszéki Caritas munkatársa elmondta: harmadik alkalommal szervezték meg ezt a rendezvényt, melyre hetek óta készültek. A gyerekeknek délutáni foglalkozásokat tartottak, díszeket készítettek, karácsonyi dalokat és verseket tanultak, valamint a karácsony jelentőségéről beszéltek. Az iskolások nagy örömmel vettek részt a tevékenységeken, és komolyan vették a szerepeket, így igazi ünnepi hangulatot varázsoltak az őrkői roma központban.
A gyerekek közül mindannyian ismerik Jézus születésének történetét, és ha otthon nem is lesz karácsonyfájuk, de a közösen felékesített fenyőt mindenki magáénak érezhette. A gyerekek ajándékokra is vágynak, mint mondták, remélik, hogy az angyal ajándékokat is tesz a fa alá. Főleg meleg ruhát, csokoládét szeretnének és szeretetet, békét kívánnak mindenkinek.
A Romák Társadalmi Integrációját Támogató Program révén a Caritas munkatársai nemcsak a téli ünnepek alkalmával, hanem év közben is látogatják a roma gyerekeket, akikkel délutáni foglalkozások keretében tanulnak és játszanak. A karácsonyra betanult énekekkel, és a közösen készített lámpásokkal karácsony este kántálni mennek az őrkői családokhoz.
Bús Ildikó
A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.
Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.
Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
szóljon hozzá!