Fotó: Mihai Savu/Milvus
Téli vízimadár-számlálást szervez január 10. és 20. között a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amely ehhez önkéntesek segítségét kéri – olvasható az egyesület honlapján.
2024. január 10., 10:582024. január 10., 10:58
A felmérés célja, hogy pontos képet lehessen kapni a vízimadárfajok számáról és eloszlásukról. „Az előző évekhez hasonlóan január 10. és 20. között ismét téli vízimadarakat számolunk. A monitoring programot 1967-ben indította a Wetlands International. Romániában a Román Madártani Egyesület és a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálja.
– olvasható az egyesület közleményében.
Mint az egyesület képviselői fogalmaznak, ezek közül a területek közül többet Natura 2000 területként jelöltek ki és javasoltak, hogy európai szinten megfelelőbb védettséget élvezzenek. „Annak érdekében, hogy ez a program a lehető leghatékonyabb lehessen, önkéntesekre van szükségünk, akik segítenek az adatgyűjtésben. Tavaly 164 megfigyelő gyűjtött adatokat az ország 487 vizes élőhelyéről” – áll a felhívásban.
Az észlelt madarakról szóló adatokat közvetlenül az OpenBirdMaps adatbázisba töltik fel, az erre készült telefonos alkalmazás űrlapja segítségével.
A program módszertana és a részvételhez szükséges minden információ megtalálható a Milvus honlapján.
A program koordinátora a Milvus Csoport részéről: Daróczi J. Szilárd, szilard.daroczi@milvus.ro.
Öt rózsás gödény és négy rózsás flamingó érkezett a marosvásárhelyi állatkertbe Budapestről – derül ki a marosvásárhelyi intézmény szerkesztőségünknek is elküldött közleményéből.
Romániából közel egy évszázada eltűntek a keselyűk, míg Bulgáriában csupán két keselyűfaj található meg, azok állománya is rendkívül kicsi.
Csatornába esett rókakölyköt mentettek meg és engedtek vissza az erdőbe a Kolozs megyei katasztrófavédelem szakemberei szerdán este.
Egy szupermasszív fekete lyukhoz vezető repülést szimulált a NASA szuperszámítógépe. A felvételen a kamera megközelíti, rövid ideig kering, majd átlépi egy hatalmas fekete lyuk eseményhorizontját.
Több mint 3300 magyar egyetemi hallgató vesz részt Kolozsváron a szerdán kezdődött, 29. KMDSZ Diáknapokon – közölte a diákszövetség.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
szóljon hozzá!