Bródy János önálló műsorát láthatja-hallhatja a közönség a következő napokban: a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró Marosvásárhelyen, Nagyszebenben és Kolozsváron is fellép.
2013. november 14., 20:042013. november 14., 20:04
2013. november 14., 20:092013. november 14., 20:09
Szombaton 19 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi székhelyén. A magyar beatzene atyja legnagyobb slágerei mellett legújabb lemeze, az Illés szekerén című album dalai közül is előad. A koncerten a művész lemezei és DVD-i is megvásárolhatók, dedikáltathatók. Vasárnap Nagyszebenben lép fel Bródy János az Ars Hungarica fesztivál keretében. 10 év után először lép Kolozsváron színpadra önálló műsorral Bródy János – a zenész a paprika Rádió születésnapi buliján koncertezik november 18-án, hétfőn a Diákművelődési Házban. Bródy az Illés és Fonográf zenekar frontembere, a magyar könnyűzenei világ emblematikus alakja. Művészetében követhetően tükröződik az elmúlt félévszázad történelmének minden jelentős fordulata. A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!