Gondozójuknak is nehezen sikerül megközelíteni a félénk állatokat a nyárádszentsimoni menhelyen
Fotó: Szucher Ervin
Egyre több vándormadár marad itthon a téli időszakra, az egyedek nagy része egészségi okok miatt nem repül el melegebb országokba. A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület nyárádszentsimoni menhelyén idén is négy gólyát etetnek és részesítenek állatorvosi ellátásban – mondták el lapunknak az egyesület munkatársai.
2021. december 12., 15:022021. december 12., 15:02
A tavaly télen kilenc, az idén eddig négy gólya került a nyárádszentsimoni madármenhelyre. A székelyföldi kis faluban telelő gólyák egészen jól alkalmazkodtak az időjárási viszontagságokhoz. Ebben a madárvédelemmel és -kutatással foglalkozó marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai is jelentős szerepet játszottak. Ők voltak azok, akik befogták, gyűrűzték és a Nyárádszereda közelében kialakított menhelyükre szállították a Székelyföldön rekedt madarakat.
Az Erdélyben maradt gólyák között vannak egészséges példányok is, a madarászok véleménye szerint az aránylag kellemes őszi napok tartották őket vissza. A Milvus Csoport munkatársa, Vízi Júlia elmondta, hogy számos telefonos bejelentést kapnak, amelyben a lakók a mezőn maradt gólyák jelenlétéről értesítik őket. A befogott gólyák állatorvosi ellátásáról, több hónapos gondozásáról, etetéséről szintén a Milvus gondoskodik.
Szabó Imre Tibor nyárádszentsimoni lakos 2006-ban vállalta el az állatgondozást. Egy életen át bútorasztalosként dolgozott a mintegy tíz kilométerre fekvő Nyárádszeredában. Amikor a madárvédők megkeresték ajánlatukkal, gondolt egy merészet, és otthagyta a Nyárád szövetkezetet. Mint mondja, így legalább nem kell naponta ingáznia, és az állatgondozás mellett lényegesen több időt tölthet saját gazdaságában.
„A lényeg, hogy minél kevesebbet tartózkodjak közöttük. Elvégre vadállatok, és nem túl barátságosak az emberrel. Egyrészt félnek, másrészt, ha veszélyben érzik magukat, a csőrükkel képesek komoly sebet ejteni rajtad” – magyarázza a gondozójuk. Ezért óvatosságra int, amikor belépünk a tágas madárlakra. A négy nagyobb példány és a valószínűleg idén született kisebb madár nem zavartatja magát, nagyjából egymással és a táplálék elfogyasztásával van elfoglalva. Egy-két méternél Imre bácsinak sem sikerül megközelítenie őket. A gólyákat nem csak bentről, a kerítésen kívülről sem közelítették sokan. Szerencsére az idén a medve sem látogatta a menhelyet, a környéken felbukkanó néhány példány beérte a kukoricás és a szilvafák dézsmálásával – mondta a gondozó. Hozzátette,
Egyébként nem csak gólyák, hanem egyre több vándormadár, például a sirály és a vadkacsa telel Romániában. A Duna-deltában még december elején is látni kormoránokat, de az erdélyi nagyvárosok folyóiban is sok a sirály meg a vadkacsa. A ornitológusok szerint a madarak azért húzódnak meg az urbánus települések vizeiben, mert itt télen is könnyen jutnak élelemhez.
A madarak a legsérülékenyebbek, hiszen életmódjuk miatt őket érheti legkönnyebben baleset (ablaknak ütköznek, macskák áldozatává válnak, autók ütik el, áramütés éri a középfeszültségű vezetékeken). Legtöbbjüknek lenne esélye a túlélésre, ha idejében eljutna egy megfelelő kezelő központhoz. A legtöbb állatorvos nem rendelkezik a megfelelő felkészültséggel ahhoz, hogy segíthessen a sérült vadállatokon.
A Milvus Csoport vadon élő állatokat segítő rehabilitációs központja már több éve működik Marosvásárhelyen és Nyárádszentsimonban. Az ide bekerült sérült állatokat a Vets4Wild szakemberei szakszerű állatorvosi ellátásban részesítik, majd felépülésük után visszajuttatják a természetbe.
Az állatvédő tevékenységen kívül a Milvus Csoport rendszeresen szervez a madár- és állatvédelemhez kapcsolódó foglalkozásokat óvodás és iskolás korú gyermekek számára is. Az elmúlt másfél évben azonban a világjárvány szinte teljesen ellehetetlenítette az óvodás és iskolás korú gyermekek nyárádszentsimoni kirándulásait.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
szóljon hozzá!