Nők órája – nemcsak nőknek

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Közösségkovácsoló tevékenységek a Gyergyói-medencében Egyre nagyobb teret hódít a Gyergyói-medence falvaiban a Nők órája elnevezésű rendezvény, amelyet a hosszú téli esték hasznos eltöltése céljából hívtak életre. A hetente-kéthetente egy-két órát felölelő tevékenységekre különféle témákban előadókat hívnak meg, megünneplik a név- és születésnapokat, a nőnapot és az anyák napját is. Általában az iskolai tanév alatt, azaz szeptembertől júniusig tartják az egyre népszerűbb rendezvényeket, amelyre már a férfiak is „bekérezkedtek”.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. április 03., 00:002006. április 03., 00:00

Az ötlet Gyergyóremetéről származik, ahol már az 1989-es fordulat előtt is volt Nők órája. „Akkoriban Füstös Rozália tanítónő szervezte, és inkább hagyományőrző jellege volt a tevékenységnek. Az asszonyok kézimunkát hoztak magukkal a rendezvényekre, és elbeszélgettek” – mesélte Gyulai Anna remetei főszervező, aki hat évvel ezelőtt a község elöljáróinak a támogatásával újraindította a Nők óráját. Gyergyóremetén minden csütörtökön délután három órától gyűlnek össze a nők a közösségi házban. „Kezdetben helyi előadóink voltak, a község értelmiségi rétegében lelkes támogatókra találtunk. Előadásokat tartottak az itt dolgozó orvosok, tanárok, még a polgármester is, egy ideje pedig visszatérő előadóink vannak Gyergyószentmiklósról és a környező falvakból, de szerveztünk már író-olvasó találkozót is” – magyarázza Gyulai doktornő. A szellemi tevékenység mellett a szervezők hetente egy alkalommal egészségmegőrző, illetve gyógytorna-foglalkozást is tartanak.
Hasonló tevékenységre máshol is volt igény, csupán valakinek kezdeményeznie kellett. A gyulafehérvári Caritas gyergyói fiókjának szociális munkásai – akik többször tartottak előadást Remetén – terepmunkájuk során más falvakban is felmérték a helyzetet. „Több helységben is jelezték, hogy szeretnék, ha lenne Nők órája rendezvény, viszont meg kellett találnunk mindenhol azt a személyt, aki helyi szinten elvállalja a szervezést” – magyarázta Kedves Rita, segítőnővér. Az igény azzal magyarázható, hogy világunkban teljesen átalakulnak az emberek közötti viszonyok, szükség van olyan fórumokra, ahol hasonló érdeklődési körű emberek találkoznak. Gyergyóújfaluban Madarász Enikő háziorvos vállalta el a helyi szervező szerepét, az ő munkáját Kedves Rita támogatja. Minden második kedden az esti órákban a polgármesteri hivatal tanácstermében gyűlnek össze az érdeklődők. „Itt már kezdetektől nyitott volt a rendezvény a férfiak számára is, de még mindig elsősorban nők járnak a tevékenységekre” – vázolta a helyzetet Madarász doktornő.
Gyergyóditróban is több mint egy éve tartják a Nők óráját, itt Bardocz Erzsébet tanárnő vállalta a szervezést: az érdeklődők minden második pénteken este találkoznak a Nyugdíjasok Klubjában. „Több olyan előadásunk is volt, amelyek után a nők úgy vélték: ezt az előadást a férjüknek is hallanuk kellett volna. Arra gondoltunk, hogy nem kellene ennyire szűkíteni a kört, legyen nyitott a tevékenység a férfiak számára is. Így alakultunk át Mindenki órájává” – mondta Bardocz tanárnő. Céljaik között szerepel az emberek életmódjának megváltoztatása is: mozduljanak ki gyakrabban otthonaikból, ne töltsenek minden estét a tévé képernyője előtt.
A Nők óráján mindhárom településen hasonló témákat vitatnak meg: beszélnek a alkoholizmusról és egyéb szenvedélybetegségekről, a gyermekpszichológiáról és a kamaszkor problémáiról, a virágkertészetről, gyógynövényekről és mérgező szobai dísznövényekről, környezetvédelemről.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait