Nemzetközi főzőműsorban a háromszéki szakács

A Top Chef Románia nemzetközi főzőműsorban bizonyíthat Veres István kézdivásárhelyi szakács – a szakmai zsűri 400 jelentkezőből a legjobb 24, majd az első 13 versenyző közé választotta.

Kiss Judit

2013. november 04., 17:322013. november 04., 17:32

Hétfőtől a kézdivásárhelyi Vadrózsák étterem 28 éves szakácsának is szurkolhat a közönség a főzőműsorban: Veres István hétfő esténként az ország legjobbjaival méri össze gasztrotudományát. A háromszéki szakács a múlt heti párbajon is bizonyított, amikor marhabélszínt készített borsikafüves csokoládé szósszal, sárgarépával, ribizlivel, ánizsos-fahéjas vöröskáposztával és céklával megbolondítva – ezzel a menüvel maradt versenyben a legjobb 13 között.

Veres István, a verseny második legfiatalabb szakácsa nemcsak a hazai pályán, de külföldön is kipróbálhatta magát – Franciaország egyik legrangosabb intézményében, az École Supérieure de Cuisine Française Gregoir Ferrandi iskolában tanult. Ezt követően a három Michelin-csillagos L\'arpege étteremben dolgozott, majd Írország egyetlen két Michelin-csillagos éttermében, a Restaurant Patrick Guillbaud-ban is tapasztalatot szerzett. A rangos főzőműsor versenyzői külön-külön és csapatban is próbára tehetik tudásukat. A verseny fő kihívása, hogy minden adásban román hírességek és családjuk gasztrókívánságainak kell eleget tenni. A szakmai zsűri párbaj során dönti el, hogy ki marad és ki búcsúzik a versenytől. A műsor tizenkét héten keresztül, minden hétfõn 20:30-kor tekinthető meg az Antena 1 csatornán. Minden alkalommal egy versenyző távozik, a győztes pedig 30 ezer euróval lesz gazdagabb.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen