Nemzetközi „társadalmi túlélőshow”

A jelenkor súlyos társadalmi gondjaira mutat rá a produkció – értékelte hétfőn a Sputnyik Hajózási Társaság Social Error című előadását Bodó Viktor, a darab rendezője abból az alkalomból, hogy a hétvégén Kolozsváron is bemutatták a nemzetközi koprodukcióban készült „társadalmi túlélőshow”-t. 

Kiss Előd-Gergely

2013. november 04., 17:282013. november 04., 17:28

Az előadásnak, amely hat ország színházainak részvételével készült, Romániából a Kolozsvári Állami Magyar Színház a partnere. Bodó elmondta, a közös európai társadalmi problémákat vitték színre, azzal együtt, hogy a magyarországi állapotokat jobban ismerik. Mi az, amikor az apátia kezd társadalmi bűnné válni? – szemléltette Bodó Viktor, hogy mely aktuális kérdésékre keres választ az előadás. Kifejtette, nehéz dolgokról beszélnek a darabban, amelyet könnyedebb részek váltogatnak – elsősorban a gondolatébresztés volt a céljuk. Mint részletezte, ha egy nézőnek az előadást követően eszébe jut létrehozni egy alapítványt, vagy az, hogy valamilyen formában segítsen a rászorultakon, már nem dolgoztak hiába. Az előadást bemutató szórólapon az olvasható, hogy formai szempontból társadalmi túlélő show-ról van szó, amely egyszerre használja fel a valóságshow, a társasjáték és szociálpszichológia elemeit. A darab forgatókönyve tulajdonképpen akciósorrendet és játékszabályokat tartalmaz, az előadás fele-fele arányban áll improvizációból és előre megírt, pontosan rögzített jelenetekből.

 

A Social Error című előadást először Grazban mutatták be januárban, különlegessége, hogy mindenik produkciót részben a helyi sajátosságokhoz, adottságokhoz idomítják – ezt többek közt azzal érik el, hogy a fogadó színház színészei is beszállnak az előadásba. Így tulajdonképpen minden egyes helyszínen új bemutatóra kerül sor, azt követően, hogy 3-4 napot együtt próbálnak a helyi színészekkel – mondta el Bodó Viktor, aki rendkívül nyitottnak nevezte a kolozsvári közönséget. A rendező álláspontjával egyetértett Király Dániel, a Sputnyik Hajózási Társaság társulatának színésze is, hangsúlyozva, hogy a darab természeténél fogva nagyon fontos, hogy élő, közvetlen legyen a közönség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen