Mobilkönyvtárral népszerűsíti az olvasást a vidéki gyerekek körében egy kolozsvári egyesület

Mobilkönyvtárral népszerűsíti az olvasást a vidéki gyerekek körében egy kolozsvári egyesület

A kulturális egyesület már két furgont átalakított mobilkönyvtárrá

Fotó: Facebook/Cărțile pe față

A falusi környezetben élő gyereknek nyújt ingyenes könyvbérlési lehetőséget a BookTruck nevű mobilkönyvtár, amelynek működtetői március 3-án Kolozsváron szerveznek gyűjtést.

Krónika

2024. február 06., 17:382024. február 06., 17:38

Az olvasó gyerekből lesz a gondolkodó felnőtt – vallja a kincses városi székhelyű Cărțile pe Față elnevezésű kulturális egyesület, amely a Bookstory könyvesbolttal együttműködésben szervez kötetgyűjtést.

Az adományozók március 3-án a Deák Ferenc utca (Eroilor) 6-8. szám alatt találják a mobilkönyvtárat, ahova jó állapotban levő, 2000 után megjelent köteteket vihetnek.

Ugyanakkor a vidéki gyerekek körében olvasást népszerűsítő egyesület annak is örül, ha az érdeklődők az ugyanezen címen levő Bookstory könyvesboltból vásárolnak, ugyanis az eladások 15 százalékát megkapják adományként, így folytathatják 2014-ben megkezdett munkájukat.

Galéria

Nagy érdeklődés övezi a keréken guruló könyvtárat

Fotó: Facebook/Cărțile pe față

A kezdeményezés egyik érdekessége, hogy jelen lesz néhány meglepetés „könyvárus” is, akik az általuk kedvelt köteteket ajánlják majd, nevüket a gyűjtés Facebook-eseményén jelentik be.

Ugyanitt felhívják a figyelmet arra, hogy az egyesület közvetlen adományozással is támogatható honlapjukon keresztül.

Galéria

Fotó: Facebook/Cărțile pe față

A nonprofit szervezet 2021 júliusában a Zi de Bine egyesület segítségével alakította át első furgonját, ezáltal több mint 1500 könyvet kínált ingyenes kölcsönzésre különböző korosztályú gyerekeknek. A második mobilkönyvtárat 2022 végén egy barkácsáruház támogatásával hozta létre, jelenleg pedig 100 000 euróra lenne szükségük a harmadik, ezúttal elektromos gépjármű megvásárlásához. „Így további 2000 vidéki gyermek kölcsönözhet majd könyveket, találkozhat színészekkel, írókkal, sportolókkal, fotósokkal, művészekkel, informatikusokkal, megismerkedhet a jövőjét befolyásoló szakmákkal, bábelőadásokat és filmvetítéseket nézhet” – olvasható az egyesület oldalán.

Galéria

Fotó: Facebook/Cărțile pe față

Itt arról is beszámolnak, hogy Romániában 13 285 falu van, és a legtöbbnek nincs működő könyvtára.

Így a „Könyvtár keréken” kezdeményezés célja csökkenteni a funkcionális analfabetizmust, valamint a vidéki és városi területek közötti oktatási szakadékot, mérsékelni az iskolai lemorzsolódást és szélesíteni a diákok szakmai látókörét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 08., szombat

Medve-ember kapcsolatot bemutató fotótárlat nyílik a dálnoki búvártóban

Az ember és a medve békés együttélését szeretné bemutatni az a víz alatti fotókiállítás, amely július első hétvégéjén nyílik a dálnoki My lake búvártóban.

Medve-ember kapcsolatot bemutató fotótárlat nyílik a dálnoki búvártóban
2024. június 08., szombat

Fenyegetőzött, meg akarta késsel gyilkolni az osztálytársait, letartóztatták a magyarországi diákot

Elrendelte egy osztálytársai megölésével fenyegetőző fiatalkorú gyanúsított letartóztatását a Miskolci Járásbíróság – tudatta a Miskolci Törvényszék honlapján szombaton.

Fenyegetőzött, meg akarta késsel gyilkolni az osztálytársait, letartóztatták a magyarországi diákot
2024. június 07., péntek

Alig két hónappal a kannabiszhasználat részleges legalizálása után Németország szigorít a szabályokon

Kevesebb mint két hónappal azután, hogy Németország részben legalizálta a kannabisz szabadidős célú használatát, a német parlament megszavazta a törvény módosítását, és szigorította a korlátozásokat, különösen a gépjárművezetőkre vonatkozóan.

Alig két hónappal a kannabiszhasználat részleges legalizálása után Németország szigorít a szabályokon
2024. június 07., péntek

Ritkának számító fehér vadmalacokat kaptak lencsevégre Dél-Erdélyben

Ritkának számít a fehér vaddisznó, de a Romsilva állami erdészet Hunyad megyei igazgatósága által felállított etetőnél elhelyezett vadmegfigyelő kamerák egyike négy fehér malacot és két kifejlett fehér egyedet rögzített.

Ritkának számító fehér vadmalacokat kaptak lencsevégre Dél-Erdélyben
2024. június 06., csütörtök

A beteg gyerekek mosolya megerősíti munkájukban az Áloméj az állatkertben marosvásárhelyi szervezőit

Fogyatékkal élő és krónikus beteg gyerekek, illetve családjuk számára kínálnak különleges látogatási lehetőséget június 7-én Marosvásárhelyen az Áloméj az állatkertben nevű esemény keretében. Halmágyi Ildikó biológus a kezdeményezés céljáról beszélt.

A beteg gyerekek mosolya megerősíti munkájukban az Áloméj az állatkertben marosvásárhelyi szervezőit
2024. június 06., csütörtök

Fényjátékok, immerzív kiállítás, alkotóműhelyek: idén is megünneplik Nagyváradon a szecesszió világnapját

Számos programmal ünnepli június 15-én a szecesszió világnapját Nagyváradon a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány (Oradea Heritage). Az idei világnap központi témája a fény, amely lehet természetes, dekoratív, funkcionális, sőt, akár interaktív is.

Fényjátékok, immerzív kiállítás, alkotóműhelyek: idén is megünneplik Nagyváradon a szecesszió világnapját
2024. június 05., szerda

Társkereső alkalmazást vet be Tokió város vezetése, annyira drámaian csökkent a születések száma Japánban

Tokió vezetése idén nyáron elindítja saját online társkereső alkalmazását, abban a reményben, hogy ellensúlyozni tudja a születések drámai csökkenését, amely probléma „kritikussá” vált Japánban.

Társkereső alkalmazást vet be Tokió város vezetése, annyira drámaian csökkent a születések száma Japánban
2024. június 05., szerda

Most bárki megveheti Ceaușescu legendás sapkáját: elárverezik a diktátorházaspár személyes tárgyait

A retródivatot és a tehetősebb körök gyűjtőszenvedélyét kihasználva hirdette meg legújabb árverését a bukaresti Artmark Aukciósház: Nicolae és Elena Ceaușescutól elkobzott személyes tárgyak sora kerül kalapács alá a tulajdonalap jóvoltából.

Most bárki megveheti Ceaușescu legendás sapkáját: elárverezik a diktátorházaspár személyes tárgyait
2024. június 05., szerda

Forgalomban a III. Károly királyt ábrázoló új fontbankók

Forgalomba hozták szerdán a III. Károly királyt ábrázoló új fontbankókat Angliában és Walesben.

Forgalomban a III. Károly királyt ábrázoló új fontbankók
2024. június 04., kedd

Erre igyunk?! Kijózanító adatok az alkoholfogyasztás súlyos következményeiről

Évente 3 millió halott világszerte, 200 betegségfajta kiváltó oka, ártatlan kiskorúak közvetett „gyilkosa” – csak néhány súlyos érv amellett, mennyi veszélyt rejt magában a túlzott alkoholfogyasztás.

Erre igyunk?! Kijózanító adatok az alkoholfogyasztás súlyos következményeiről