Második alkalommal szervezi meg a Fessünk mikrobákkal! interaktív labortevékenységet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának biomérnöki, illetve élelmiszer-tudományi tanszéke a helyi végzős diákok számára.
2017. február 21., 12:252017. február 21., 12:25
A kedden kezdődő programra előzetesen 236 tizenkettedik osztályos diák jelentkezett hat csíkszeredai középiskolából. A szerdai gyakorlaton a résztvevők kipróbálhatják a mikrobákkal való „festést”, amelynek lényege, hogy vékony fémdróttal (ún. oltókaccsal) különböző színű baktériumokat lehet leoltani a 9 cm átmérőjű üvegedényben (Petri-csészében) lévő kocsonyaszerű táptalajra.
A mikroszkopikus nagyságú baktériumok átlagos mérete mindössze 1-2 mikrométer, azaz körülbelül 1000 baktérium egymás mellett tesz ki egy millimétert. Így a mikrobák kezdetben szemmel nem is érzékelhetők, a fémdrótnak köszönhetően csupán vékony karcolatok figyelhetők meg a táptalajon.
Egy-két nap elteltével a baktériumok elszaporodnak, és ezáltal sokmilliárdnyi baktériumsejt jön létre, amelyek tömege már szabad szemmel is látható, így „életre kelnek a festmények”. A legjobban sikerült alkotások létrehozói ajándékot kapnak a szervezőktől. Csütörtökön Mara Gyöngyvér egyetemi docens tart előadást A bennünk élő mikrobák címmel az egyetem nagy aulájában, majd kihirdetik a nyerteseket. A „mikrobiális” kiállítást délután hat óráig a nagyközönség is megtekintheti az egyetem előterében.
Védőfaktor lehet a kiégés ellen, ha az ember azt érzi, van értelme annak, amit csinál – véli Szabó Krisztina Gabriella kolozsvári pszichoterapeuta, aki arról beszélt a Krónikának, mi válthat ki hosszan tartó elégedetlenséget, majd kiégést.
A tavaszi kertimunkálatok fontos része a gyümölcsfák metszése, hiszen az időzítés és az alkalmazott technikák meghatározhatják az évi termést. A különböző formák kialakításáról, a metszési időszakról Szabó Gergely-Loránd szakmérnök beszélt a Krónikának.
Az ember és természet kapcsolatáról vetítenek filmeket Kolozsváron a Művész moziban március 22–23. között. A másodízben megrendezendő Zöld Filmnapok vetítéssorozat célja, hogy párbeszédet indítson a globális környezetvédelmi témákról.
Születésnapi klubturnéja keretében két erdélyi városban, Vásárhelyen és Kolozsváron koncertezik a 30Y zenekar. A pécsi alternatív rockzenekar március 28-án Marosvásárhelyen, a Jazz&Blues Klubban, 29-én pedig Kolozsváron, a Flying Circusban lép színpadra.
A Bilea-tónál felépített jéghotelt egy hónappal hamarabb be kellett zárni idén a Fogarasi-havasokban is tapasztalható rendkívül magas hőmérsékleti értékek miatt.
Középiskolás diákok számára hirdetnek zenei tehetséggondozó versenyt. A 7. alkalommal megszervezett SOKaDALOM tehetségkutatóra a szervezők népi, klasszikus és könnyűzenei műfajban várják a produkciókat, a megmérettetés célja a szakmai iránymutatás.
A mesterséges intelligencia (AI) eszközeivel építi fel Jókai Mór regényeinek világát a Jók.ai Labor. A Jókai-bicentenárium alkalmából létrehozott honlap az AI segítségével nyújt izgalmas feladatokat az író műveinek és korszakának mélyebb megismeréséhez.
Hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Bényi Ildikó. A Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezető, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövete 55 éves volt.
Pozíciótól függetlenül együtt dolgoznak és fejlődnek a Kolozsvári Magyar Ifjú Kémikusok Szervezetének (KOMIX) vezetői, akik a tanév során tudományos konferenciával, környezettudatos programokkal szólítják meg az egyetemistákat.
Kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Bâlea-tónál található jéghotelben, április 11-ig magyar képzőművészek munkái is megcsodálhatók.
szóljon hozzá!