Sikó Piroska református lelkipásztor szerint nagyon fontos a bizalom kiépítése a hívekkel
Fotó: Makkay József
A közel háromszáz lelkes kolozsi református gyülekezet a betelepülőknek köszönhetően évek óta őrzi lélekszámát. Lelkipásztora, Sikó Piroska nem csupán a legtöbb gyülekezetben megszokott lelkipásztori munkát végzi el, hanem kiterjedt lelkigondozói feladatokat is ellát, amelyre egyre nagyobb az igény a Kolozs megyei faluban is. Beszélgetésünk során kitértünk a térséget jellemző vegyesházasságokra, a felekezetek közötti együttműködésre és más kihívásokra is, amelyekre az egyháznak kell választ adnia.
2023. május 21., 08:552023. május 21., 08:55
2023. május 21., 16:362023. május 21., 16:36
– Kolozson hét keresztény felekezethez tartozik a település román, magyar és cigány lakossága, ami erdélyi falvakban is ritka jelenség. Református lelkipásztorként mennyire érzi otthonosan magát a mezőségi közösségben?
– Hálásak vagyunk, hogy munkánk gyümölcse és Isten áldása révén nagyon jó kapcsolat alakult ki a felekezetek között. Mindenki a maga vallása szerint élheti meg az Istenkeresést, ugyanakkor közös erővel próbáljuk letenni az egymás iránti szeretet és tisztelet alapjait. Eljárunk egymás gyülekezeteibe – reformátusok, unitáriusok, római katolikus és adventisták –, miközben más vallású gyerekek is eljárnak hozzánk vallásórára.
A vegyes családokból ugyanakkor több gyerek eljár a katolikusokhoz is.
– Kolozs egy többségében román település, ahol a 2011-es népszámlálás adatai szerint a 2168 fős lakosságból 638-an vallották magukat magyarnak. Milyen a kapcsolatuk az ortodox és görögkatolikus lekipásztorokkal?
– Nem csak a három helyi magyar lelkipásztor között kiváló a kapcsolat, hanem a román egyházakkal is vannak közös programjaink. Pár éve az ortodox lelkipásztor kollégám kezdeményezte, hogy karácsony másodnapján együtt kántáljon a hét felekezet. Felemelő érzés, amire azóta is évi rendszerességgel sort kerítünk. Minden évben más-más templomban kántálunk, így sorra vesszük Kolozs összes templomát, mindig egy-egy felekezet a házigazda.
A román egyházakban az ilyen közös ünneplés lelkészfüggő, a kolozsi ortodox lelkipásztor azonban nyitott ezekre a gyülekezeti alkalmakra. Az együtt ünneplés fontos üzenet a faluközösség számára.
Vasárnapi istentisztelet a kolozsi református templomban
Fotó: Kolozsi Református Egyházközség
– Férjével, Sikó Csabával a Mezőség határán fekvő, több Kolozsvár környéki szórványgyülekezetben szolgálnak, ahol sok a vegyesházasság. Mennyire nehéz ilyen környezetben szót érteni az emberekkel?
– Ahol vegyes a család, keresztelőn, esküvőn és temetésen alapvető dolog, hogy románul is megszólaljon a református lelkész. A nagy ünnepeken, Apahidán önkéntesek fordítják az istentiszteletet román nyelvre: aki nem tud magyarul, fülhallgatón hallgatja az igét. Sajátos lelkipásztori munka ez. Kolozsvár szomszédságában, Apahidán például folyamatosan nő a református közösség – tervben van egy református templom építése is –, miközben sok közöttük a vegyes házasságban élő család. A karácsonyi ünnepségre olyan gyerekek is eljöttek, akik pár szót tudnak csupán magyarul, de amikor meghallgattam a műsort, nem hittem a fülemnek: minden gyerek szép magyarsággal beszélt. Emögött nagyon sok munka van, de sok örömöt is szerez mindenkinek.
A kolozsi református templom belseje
Fotó: Makkay József
– Román emberként hogyan illeszkedik be valaki egy jellegzetesen magyar egyházba, mint a református?
– Erre is tudok jó példát mondani. Eszembe jut egy fiatal pár – a férfi magyar, a nő román –, akik házasságkötés céljából keresett meg hosszú évekkel ezelőtt. A fiatalasszony áttért a református hitre. Ő volt az első, akit román nyelven konfirmáltam Kolozson és esketéskor is beszéltem románul. Elmondtam a presbitereknek, hogy ez a gesztus emberség kérdése és a nő iránti tiszteletből teszem.
Arra is van példa, hogy több vegyes házasságban gyönyörűen beszélnek magyarul a gyerekek. Ahol román az anyuka, ott rendszerint a magyar nagyszülők segítenek a gyereknevelésben. Van olyan román anyuka, aki a március 15-i ünnepségre is elhozza a magyarul szépen beszélő gyerekét, miközben ő nem tud magyarul. Sokszínű az a kép, amivel a lelkipásztor mezőségi közösségekben találkozik.
Az úrasztala előtt. A református templomba más felekezet hívei is belépnek
Fotó: Makkay József
– A református egyházkerületben sok képzés, tanfolyam segíti a lelkészeket. Mekkora az igény a lelkigondozásra?
– Minden gyülekezetben látványosan nő a lelki segélykérők száma. Mindig sok gondja-baja volt az embereknek – egészségi, anyagi, társkapcsolati, életvezetési, gyászfeldolgozási, stb. problémák –, most azonban több lehetőség nyílik arra, hogy őszintén megbeszéljék gondjaikat. Azt tapasztalom, hogy a lelkipásztor az emberek mellett kell álljon, amikor a legnagyobb szükségük van rá.
A legjobb alkalom erre a családlátogatás: a személyes tálálkozások alkalmából az emberek többsége megnyílik. Számomra nagyon fontos volt a pasztorálpszchiológiai képzés, hogy ne a hályogkovács ráérzésével végezzem a lelkigonzodást. A 22 év alatt minél jobban megismertem a kolozsi gyülekezetet, annál jobban megy a lelkigondozói munka. Ami azt jelenti, hogy a téli, tavaszi hónapokban ma már naponta kevesebb családot tudok felkeresni, mint hosszú évekkel ezelőtt, mert a beszélgetések hosszabbra és tartalmasabbra nyúlnak.
A kolozsi református templom
Fotó: Makkay József
– A lelkigondozás elkezdődik gyerekkorban, a vallásórákon?
– Minden nemzedék meg kell kapja a neki szükséges figyelmet és lelki táplálékot. Isten igéjét emberként, elfogadóan tanítom. Nagyon szeretem a gyerekeket! Meg vagyok győződve róla, hogyha a tanító, a tanár és a lelkész részéről megtapasztalják a feltétel nélküli elfogadást, később beépítik azt mindennapi életükbe.
Játék közben – ha kell autót szerelek, legózok, társasozunk, stb. – sort kerítek az őszinte beszélgetésekre a kicsikkel és a fiatalokkal egyaránt. Ha egy fiatal gyerekkorában átélte az elfogadást, később, amikor kikerül az életbe és gondjai adódnak, felhív telefonon vagy bekopog a lelkészi hivatalba, hogy beszélgessünk. Nem csak reformátusok keresnek meg, hanem minden felekezethez tartozóval beszélgettem már. A lelkigondozásban nagyon fontos a megbízhatóság, hogy tőlem nem megy tovább a hír, kivel mit társalgunk. Erre fel vagyunk esküdve! Amikor ide kerültem, ki kellett védenem egy-egy kíváncsiskodó érdeklődőt, hogy vajon a szomszéd vagy a rokon mit mondott. Mosolyogva válaszoltam, hogy nem azért járok családokhoz, hogy egyik helyről a másikra vigyem a hírt.
– Férjével közösen sokat foglalkoznak a házaspárok lelkigondozásával is. Mennyire hatékony ez a fajta munka?
– Ragaszkodom hozzá, hogy a fiatal pároknak minimum három jegyesfelkészítőt tartsak, függetlenül attól, hogy már együtt éltek. Fontos átbeszélni a konfliktuskezelést, a megbocsátás kultúráját, a házasság intézményének mibenlétét. A házasok számára évente szervezünk házastábort, ahova mindig gyerekek nélkül jönnek. Húsz éve szervezzük ezt, nagyon szép tapasztalataink vannak. Mivel a férjem szeret sízni, a párok 80-90 százalékát megtanította a téli sportra – időnként egy-egy téli tábort is szervezünk –, nyáron pedig fürödni, kirándulni járunk több napos táborokba.
A gyerekeknek és fiataloknak is rendszeresen szervezünk táborokat. Fontos, hogy együtt legyünk és folyamatosan építsük a bizalmat.
– Felértékelődik a pszichológus, a lelkigondozók feladata, egyre több a szenvedő ember. Mi az oka ennek a jelenségnek?
– Szerepet játszhat ebben az is, hogy részben megszűntek, másrészt átalakultak a közösség megélésének formái. Több vonatkozásban nem működik már a közösségben megélt természetes ,,lélekszellőztetés", a közösségi lelkigondozás. A katonának induló fiúk például a bennük levő stressz és félelem egy részét kiszellőztették a katonabúcsúztató bálokon. Együtt énekeltek és megtapasztalták a közösség jelenlétét, empátiáját, értékelését vagy az előző nemzedék bátorítását. Ma mások a kihívások, de kevesebb lehetőség van a közös megélésre. A bennünket terhelő problémákkal valamit kezdeni kell. Nagyon megsokasodott a lelkigondozói beszélgetést igénylők száma.
Kolozsi utcarészlet a római katolikus templommal
Fotó: Makkay József
– A kolozsi jó példával más gyülekezetekben is találkozhatunk, de attól még távol áll a református egyház, hogy ez a fajta lelkigondozói munka általánosan el legyen terjedve Erdélyben. Lát arra esélyt, hogy az egyház ilyen téren is közelebb kerüljön híveihez?
– A fiatal lelkésznemzedékekből rengeteg kolléga, de a mi nemzedékünkből is sokan végeznek el pasztorálpszichológiai továbbképzést. Az egyház sok lelkigondozással kapcsolatos konferenciát szervez, amióta számunkra is kötelező a képzésekkel elérhetó kreditpontok begyűjtése. Azt látom, hogy
Ha valami nem megy, nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy rosszul csinálja, hanem másra van igény. A fiatalok között volt olyan generáció, amelyik mindig, télen-nyáron focizni akart, a másik nemzedéket viszont rá sem tudtuk volna venni erre, mert jobban szerette az asztalteniszt vagy a biciklizést. Az volt a legnehezebb, amikor egy-egy csapat fiatal úgymond semmit nem akart, de rájöttünk, hogy a szombat esti ifi után szívesen itt maradnának éjfélig beszélgetni. A fiatalok megmondják, mire van szükségük, és ez ami tőlünk igényel rugalmasságot.
– Mennyire van az egyházban fogadókézség az ilyen igényekre?
– Az egyház egy hatalmas rendszer, ezért nem mozdulhat úgy, mint egy kis sejt. Látom, hogy van rá törekvés, de a fiataloktól egyfolytában azt halljuk, hogy ez nem elég. Másrészt az egyház nem szabad olyanná váljon, amit egyesek világi szemmel elvárnak tőle. Ez okoz nagy kihívást: őrizzük meg az egyház sajátosságát, amit csak ő tud nyújtani.
Ha erről lemondunk, kihúzzuk az építmény alól a követ. Nagy a kísértés erre, ami mindig kihívás volt az egyház számára. Mi helyi szinten alkalmazkodunk az elvárásokhoz azzal, hogy kissé átgyúrtuk a konfirmálás liturgiáját, lerövidítettük a régies, hosszú szöveget. Érzékelem, hogy a fiatalok és a felnőttek számára mi befogadható. Egyfelől a tiszta hagyomány a megtartó erő, ugyanakkor reformátoraink azt mondták, ha a szentírás alapján jobbról győzködnek, akkor azt nyitottan fogadjuk.
Tavaly az Európai Unió lakosságának 8,5 százaléka nem engedhette meg magának, hogy minden második nap húst, halat vagy ezzel egyenértékű vegetáriánus ételt fogyasszon; ez az arány 1 százalékponttal kisebb a 2023-ban jegyzettnél.
A kutatások szerint a filozófia nyitottabbá és tudatosabbá formálja a gondolkodást, Romániában azonban egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban.
Augusztus 26-án tartják világszerte a nemzetközi kutyanapot. Erdélyben is állatvédő eseményekkel hívják fel a figyelmet civil szervezetek az ember hűséges barátjára, az ebre.
A Kolozsvári Magyar Napok egyik legkedveltebb helyszíne minden évben a Farkas utca, ahol a vásár standjai között sétálva az ember könnyen elveszhet az illatok, színek és hangok kavalkádjában.
Bukarestben készül a világ egyik legdrágább magánbunkere Andrew és Tristan Tate számára. A föld alatti luxusmenedék 3,9 millió dollárba kerül, és még sztriptízrúddal felszerelt szórakoztatóterem is lesz benne.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
szóljon hozzá!