Néhány hete orvvadászok lelőttek tizenöt orrszarvút Mozambikban, ezek voltak az ott élő utolsó élő példányok – számolt be róla az Index hírportál.
2013. május 02., 19:022013. május 02., 19:02
A területen 2002-ben még háromszáz rinocérosz élt, az országban szigorúan védett állattá nyilvánították és nemzeti parkban próbálták védeni őket. A hatóságok szerint az orvvadászokat a rinocéroszok védelmére hivatott dolgozók is segítették a Limpopo Nemzeti Parkban. A következő hetekben harminc parkőr áll bíróság elé emiatt.
Az orrszarvúkat a szarvukért vadásszák, gyógyító erejűnek vélik azt. Az említett nemzeti parkot Mozambik Dél-Afrikában közösen alapította. A mozambiki orvvadászok gyakran átmennek dél-afrikai területekre, idén eddig 249 állatot öltek meg Dél-Afrikában, tavaly egész évben 668 orrszarvút.
A dél-afrikaiak azzal vádolják a mozambiki hatóságokat, hogy nem tesznek meg mindent a rinocéroszok védelmében. Az orvvadászok a mozambiki repülőtereken és kikötőkön csempészik ki a szarvakat. A vád szerint Mozambikban nem figyelnek eléggé a parkőrökre, nem fizetik meg őket, így azok együttműködnek az orvvadászokkal és az állatok nyomára vezetik őket.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
szóljon hozzá!