Megkönnyebbülést nyújtó kis sziget az ingerekkel túlterhelt világunkban – Tasi Kata a papírszínházról

– Hogyan jelent meg Magyarországon a papírszínház műfaja?

– A Csimota Könyvkiadó honosította meg 2009-ben, amikor a Csillaghegyi Mozgásjavító Általános Iskola felkérte, hogy tervezzen egy mesekönyvet tanulóik speciális igényeihez. A kiadó egyik tulajdonosa, Csányi Dóra már jól ismerte a papírszínház műfaját Franciaországból, és a kamishibaiban találta meg a megoldást a felkérésre. Az első papírszínházak kifejezetten ennek a célközönségnek születtek, mind vizualitásukban, mind pedig a szöveg megfogalmazásában, illeszkedve e gyerekek speciális szükségleteihez. A testhez képest nagyobb méretű arcok, jól elkülönülő színek, éles kontúrok, és leegyszerűsített, de igényes, könnyen megérthető szöveg jellemezte az első magyarországi papírszínházakat, hiszen a hangsúly a könnyű megértésen, értelmezhetőségen, befogadhatóságon volt. Ezt követően azonban a kiadó szinte valamennyi olvasói, befogadói célcsoport számára adott ki papírszínházi műveket. Hatalmas szabadságot ad ez a műfaj, végtelen tárháza a szórakoztatásnak, valamint az irodalmi és vizuális nevelésnek egyaránt.

– Mennyiben más ilyen típusú mesét írni, mint hagyományos mesekönyvet?

– Egyrészt terjedelmében korlátozott, hiszen a befogadó türelméhez, érdeklődésének fenntartásához mindig alkalmazkodni kell. Egy papírszínházat nem feltétlenül lehet becsukni előadás közben, hogy majd máskor folytatjuk, mint egy képeskönyvet, vagy mesét, hiszen ez az élmény akkor marad emlékezetes, ha a mese, a történet végére elérünk. Így, az én tapasztalatom szerint korosztály függvényében legfeljebb a 16, vagy 20 képből álló történet a jól befogadható. A másik terjedelmi határ pedig az egy képhez tartozó szövegmennyiség.

Én hajlamos vagyok hosszasan, részletesen, bonyolódó mondatokban fogalmazni, de ha például

– Mennyire népszerű a gyerekek körében, mely korosztálynak kelti fel, illetve ragadja meg a figyelmét a papírszínház?

– Ezzel kapcsolatban van egy anyai, illetve egy írói, felolvasói tapasztalatom. Meggyőződésem, hogy mint minden irodalmi élményre, erre is rá kell, és lehet nevelni a gyerekeket. A saját gyerekeimet körülbelül kettő-négy éves korukban ismertettem meg a papírszínházzal, és nagyon szerették, nyitottak voltak rá. Ők még tíz, tizennégy éves korukban is értő figyelemmel végignéznek egy papírszínházat, de egy olyan kiskamasz, aki korábban még nem látott ilyet, nem biztos, hogy ugyanilyen befogadó lesz az első alkalommal. Léteznek egyébként kifejezetten nagyobb korosztálynak szóló, komolyabb témákat boncolgató papírszínházi szövegek is, amelyek kiváló alkalmat biztosítanak arra, hogy a hallgatóság megbeszélje a benne felhozott témát, problémakört, és terepe lehet vitakörnek, közösségformálásnak is.

– Erdélyben korábban már jártál Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, múlt héten pedig a Kolozsváron Ünnepi Könyvhét keretében. Milyen tapasztalataid vannak a gyerekek érdeklődését illetően?

– Nagyon érdeklődőek, és ez nagyon jóleső érzés. Erdélyben volt először részem abban, hogy szervezett és felkészített közönség jött az író-olvasó találkozóra. Két, vagy talán három osztály is érkezett tanárnők kíséretében, készültek, és jöttek, hogy részt vegyenek egy éppen zajló irodalmi rendezvényen tanítási időben. Hangsúlyos még, hogy