Létezett-e igazából Mr. Darcy? Erre a kérdésre válaszol határozott igennel Susan Law brit történész hamarosan megjelenő könyvében, amelyből kiderül, hogy valójában ki ihlette Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének híres hősét.
2015. május 11., 17:042015. május 11., 17:04
2015. május 11., 17:052015. május 11., 17:05
Susan Law szerint a jóképű és gazdag brit arisztokrata regényhőst Morley első grófjáról, John Parkerről mintázta Jane Austen. Parker az írónő egy barátnőjét, Francest vette el, és a korabeli leírás szerint szenvedélyes férfiként ismerték.
A történész azt állítja, meggyőző érveket tud felsorakoztatni Mr. Darcy valódi személyazonossága mellett, azt ugyanakkor elismeri, hogy szász százalékig azért nem biztos az igazában. Mint emlékeztetett: Austen sohasem állította kerek-perec, hogy Darcyt a grófról mintázta, de meglehet, hogy ennek a barátnőjéhez való lojalitása lehetett az oka.
„Tudjuk, milyen közel állt egymáshoz Jane Austen és Frances. Sohasem áll elő azzal, hogy a férjed Mr. Darcy, tehát nem lehetünk teljesen bizonyosak ebben” – fogalmazott Law, hozzáfűzve, hogy ennek ellenére a hosszú és aprólékos kutatás nyomán neki nem maradtak kétségei efelől.
Felfedezéséről egy könyvben ad számot a kutató, aki a The Daily Telegraph szerint már öt évet töltött levelek, naplók és korabeli újságok tanulmányozásával, hogy a hőst ihlető személyt megtalálja.
A bizonyítékok közül a legfontosabb, hogy Austen egy ideig a grófnál vendégeskedett a plymuthi Saltram House-ban, amikor a 19. század fordulóján a Büszkeség és balítélet című regényét írta.
Law szerint Mr. Darcy és a gróf között szembeötlő a hasonlóság. Austen úgy írta le a hőst, mint aki mindenki figyelmét megragadja, amint egy szobába belép: magas, jóképű és nemes arcélű.
Az elméletet az is alátámaszthatja, hogy Austen Mansfield Park című regényének házasságtöréssel foglalkozó szálához sokak szerint éppen a gróf első házassága körüli botránya szolgált mintául. A történész megfejtése valószínűleg heves vitákat kelt majd az Austen-rajongók körében, akiknek népes táborában eddig is számos elképzelés keringett Mr. Darcy kiléte felől. Susan Law Kulcslyukon át: szex, botrány és titkos élet a vidéki kúriában című könyve Nagy-Britanniában júliusban jelenik meg a The History Press kiadásban.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!