Meghódították a Mont Blanc-t a jótékony céllal útnak induló kolozsvári hegymászók

•  Fotó: Facebook/Clubul Sporturilor Montane Rupicapra

Fotó: Facebook/Clubul Sporturilor Montane Rupicapra

Elérte kedden délelőtt Nyugat-Európa legmagasabb hegyének, a 4809 méteres Mont Blanc-nak a csúcsát az a két kolozsvári férfi, aki azzal a céllal indult el, hogy a Yuppi Ride akció keretében pénz gyűjtsön súlyosan beteg gyerekek táboroztatására.

Bede Laura

2017. szeptember 05., 13:562017. szeptember 05., 13:56

Szénási Zoltán és Katona Alpár augusztus 18-án indult el a Yuppi táborok helyszínéről, a Maros megyei Mezősályiról, öt országon áthaladva 1800 kilométert kerékpároztak, majd miután megérkeztek a franciaországi Chamonix-ba, megmászták a Mont Blanc-t, melynek csúcsát első alkalommal hódították meg. Szénási Zoltán az indulás előtt lapunknak elmondta, terveik szerint szeptember 10-e körül érnek vissza Kolozsvárra.

A Rupicapra hegyi sportok egyesülete Yuppi Ride 2017 címmel szervezte az adománygyűjtő kerékpáros túrát. A két fiatal arra gyűjt pénzt, hogy súlyos betegségben (cukorbaj, ízületi és onkológiai betegségek) szenvedő gyerekeknek tábort szervezzenek.

Céljuk 35 712 lejes adomány összegyűjtése, ebből az összegből a 32 gyerek és 32 felügyelő részvételével megrendezendő, egyhetes tábor teljes költségét tudnák fedezni.

„Az elmúlt években meggyőződtünk arról, hogy milyen sokat számít ezeknek a gyerekeknek egy ilyen tábor, tehát folytatjuk a projektet” – nyilatkozta korábban az Agerpres hírügynökségnek Katona Alpár. A cukorbetegségben, fiatalkori arthritisben és rákos megbetegedésekben szenvedő gyerekek számára évente megszervezik a Yuppi tábort, amely

az országban elsőként alkalmazza a tapasztalatalapú terápiát,

vagyis az életminőségüket igyekszik megváltoztatni azáltal, hogy a betegséggel való együttélésben, a betegségükhöz való viszonyuk megértésében segítenek.

A kezdeményezést a Yuppicamp.galantom.ro/yuppiride internetes oldalon lehet pénzadományokkal támogatni. Kedden kora délutánig több mint 26 ezer gyűlt össze.

A kolozsvári Katona Alpár 35 éves számítástechnikai programozó, a 36 éves Szénási Zoltán pedig szabadúszó, mindketten nagy hegymászói és sportolói tapasztalattal rendelkeznek. A kezdeményező fiatalok már tavaly felkarolták a rendezvényt, és támogatást gyűjtöttek 10, krónikus betegségben szenvedő gyerek táborozási költségeinek fedezésére: az 5 napig tartó Yuppi Run során 18 ezer méteres szintkülönbséggel 210 kilométert szaladtak a Fogarasi-havasok gerincén, feljutottak a Királykő-hegység csúcsára, majd részt vettek a Bucsecs-hegységben szervezett ultramaratonon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 08., szombat

Jubileumi Diáknapokra készül a sok ezer egyetemistának második otthont kínáló KMDSZ

Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.

Jubileumi Diáknapokra készül a sok ezer egyetemistának második otthont kínáló KMDSZ
2025. február 07., péntek

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők

Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők
2025. február 07., péntek

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett

Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett
2025. február 07., péntek

Ízek a világ körül: borscs

Sok helyen már egytálételnek hívják, annyira gazdag és sűrű az orosz céklaleves, a borscs. Számos variációja létezik, általában a hozzávalók változtatásából adódóan, de az elkészítés módja, menete mondhatni ugyanaz.

Ízek a világ körül: borscs
Ízek a világ körül: borscs
2025. február 07., péntek

Ízek a világ körül: borscs

2025. február 02., vasárnap

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára

Hangulatok kaleidoszkópjaként határozza meg második, frissen megjelent nagylemezét A Csajod kolozsvári zenekar.

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára
2025. február 02., vasárnap

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón

Az álhírek és a félretájékoztatás egyre nagyobb problémát jelent az internet világában, ezért fontos, hogy a szülők segítsenek a gyerekeknek eligazodni a hírek és álhírek sűrűjében.

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón
2025. január 31., péntek

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival

A belga konyha előszeretettel használ az országra jellemző fekete sört a különböző ételek elkészítéséhez. Ízek a világ körül sorozatunk új részében sincs ez másként.

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival
2025. január 29., szerda

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)

A brassói Románia egyetlen állatkertje, ahol oroszlánfókák, fókák és pingvinek élnek.

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)
2025. január 28., kedd

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”

Christopher Walken amerikai filmszínész azt nyilatkozta: nincs mobiltelefonja, soha nem küldött e-mailt, és DVD-n nézi az új sorozatot, amelyben főszerepet játszik.

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”
2025. január 26., vasárnap

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm

Vörösmarty időtlen költeményének feldolgozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők a kedden megjelent, Csongor és Tünde című mesefilm előzetesén keresztül.

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm