Máté Péter és Cserháti Zsuzsa-emlékestet szerveznek október 19-én Kolozsváron, október 20-án Nagyváradon.
2013. október 01., 14:052013. október 01., 14:05
Az esten a budapesti Madách Színház művészei lépnek fel: Balogh Anna, Koós Réka, Miller Zoltán, Csengeri Attila és Székely Pál előadásában csendülnek fel a magyar könnyűzene két meghatározó alakjának legszebb dalai. Az emlékest szombaton 21 órától a Kolozsvári Magyar Operában, és vasárnap 19 órától a Szigligeti Nemzeti Színházban látható-hallható.
Az 1947-ben született Máté Péter népszerű énekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista volt, közel 150 dal szerzője és előadója. Dalai 1984-ben bekövetkezett halála után is nagy népszerűségnek örvendenek. Cserháti Zsuzsát, aki 1948-ban született Budapesten, a második popgeneráció nagy egyéniségét tartják számon, sokak szerint a magyar poptörténet legjobb női hangja volt. A \'70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a \'80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Cserháti Zsuzsa 2003-ban hunyt el.
Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.
Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.
Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.
Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.
A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.
A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).
Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.
Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
szóljon hozzá!