Nagy húzás. Ezentúl otthonról, telefonról is elérhetők a lottójátékok
Fotó: Veres Nándor
Történelmi fejlesztést hajtott végre a Román Lottótársaság: a szerencsével kacérkodók immár az interneten is megjátszhatják kedvenc számaikat.
2023. július 06., 13:202023. július 06., 13:20
2023. július 06., 13:232023. július 06., 13:23
Az állami vállalat közleménye szerint – az általuk kínált hagyományos szerencsejátékok történetében először – a szelvények online, azaz az otthoni fotel kényelméből vagy bárhonnan kitölthetők, megvásárolhatók.
A nyereményekhez az eddig is érvényben lévő szabályok szerint lehet hozzájutni – az összeg nagyságától függően – a lottózókban, a társaság megyei vagy országos pénztárában.
„Ezzel a projekttel megteremtettük a lehetőséget, hogy a játékosok egyetlen kattintásra legyenek a lottózástól, szem előtt tartva valamennyi részvevő elvárásait” – nyilatkozta Valeriu Andrei, a Román Lottótársaság vezérigazgatója, aki szerint ez csak az egyik lépés az általuk tervezett fejlesztések sorában.
Amint arról beszámoltunk, éppen másfél hete ütötték meg minden idők legnagyobb lottónyereményét Romániában, a szerencsés hatoslottózó mindjárt másnap jelentkezett is a több mint 10 millió eurót kitevő rekordösszegért. A nyertes szelvényen 67 variánst jelölt meg, és 469,50 lejt fizetett érte a 40 év körüli bukaresti nő, aki szerint „játszani, próbálkozni kell, majd amikor abba akarják hagyni, folytassák a lottózást, és akkor a nap felragyog az Önök utcájában is”.
Jelentkezett hétfőn rekordnyereményéért a román lottótársaságnál az a bukaresti játékos, aki az előző napi sorsoláson megütötte minden idők legnagyobb romániai főnyereményét.
Toronykoncertet tartanak a Kolozs megyei település református templomában a kolozsvári filharmónia rézfúvós zenészei május 19-én 18 órától – közölte a közösségi oldalon az Ajtoni Református Egyházközség.
Csatornába esett rókakölyköt mentettek meg és engedtek vissza az erdőbe a Kolozs megyei katasztrófavédelem szakemberei szerdán este.
Egy szupermasszív fekete lyukhoz vezető repülést szimulált a NASA szuperszámítógépe. A felvételen a kamera megközelíti, rövid ideig kering, majd átlépi egy hatalmas fekete lyuk eseményhorizontját.
Több mint 3300 magyar egyetemi hallgató vesz részt Kolozsváron a szerdán kezdődött, 29. KMDSZ Diáknapokon – közölte a diákszövetség.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
szóljon hozzá!